Ukrán támadás érte a még 2014-ben orosz megszállás alá került hadihajót

MH/ MTI
2024. március 26. kedd. 16:44

A szóvivő elmondta, hogy miután az oroszok elfoglalták az ukrán hajót, a vízi jármű kilenc évig a Szevasztopoli-öbölben állt. „Alkatrészekre bontották, egyszerűen kifosztották. A tizedik évben pedig rájöttek, hogy kifogytak a partraszállító hajókból, és úgy döntöttek, hogy helyreállítják, amit egy éven belül meg is tettek” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a hadihajót Ukrajna elleni műveletekben készültek felhasználni. Indoklása szerint ezért döntött úgy az ukrán hadsereg, hogy támadást intéz a hajó ellen. Kijelentette, hogy a hajót harcképtelenné tették. Szerinte vannak sérültek is az orosz legénység tagjai között, de az okozott veszteség felmérése még folyamatban van.

Vadim Filaskin, Donyeck megye kormányzója a Facebookon arról tájékoztatott, hogy keddre virradó éjjel az orosz erők csapást mértek a régióban lévő Novohrodivka településre, aminek következtében egy 23 éves nő életét vesztette, egy másik helyi lakos pedig megsérült. Károk keletkeztek egyebek mellett egy hivatali épületben, egy kollégiumban, egy hangárban és két családi házban – tette hozzá.

Ihor Terehov, Harkiv polgármestere arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg rakétatámadást indított a város egyik lakónegyede ellen, de senki sem sérült meg.

Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka arról számolt be, hogy az éjjel az orosz erők 12 Sahid drónnal támadták Ukrajnát, a légvédelem valamennyit a levegőben megsemmisítette.

Az ukrán vezérkar keddi helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítőleg meghaladta a 438 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett hat orosz harckocsit, 24 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 14 drónt.

Andrij Kostyin ukrán főügyész az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy hivatalának becslése szerint több mint tízezer ukrán civilt tartanak fogva a megszállt területeken és az Oroszoroszági Föderációban. Ezen felül 5,6 ezer ukránt vetettek alá kínzásoknak. Hozzátette, hogy utóbbiak száma ennél jóval magasabb is lehet.

Elolvasom a cikket