Anne Hathaway előszőr szólalt meg vetéléséről

Az Oscar-díjas színésznő a Vanity Fairnek adott interjút, és a beszélgetés során több témát is érintett. Például elárulta, hogy nem szeretné, ha lenne folytatása Az ördög Pradát viselnek. Ám egy sokkal mélyebb, személyesebb dologban is megnyílt, mivel felfedte, hogy 2015-ben elveszítette a gyermekét.

„Elsőre nem jött össze nekem. Egy színdarabban játszottam, és minden este a színpadon kellett szülnöm. Túl sok volt, hogy magamban tartsam, miközben a színpadon úgy tettem, mintha minden rendben lenne” – fogalmazott.

A vetélés abban az időszakban történt, amikor Anne a Grounded című színdarabban szerepelt. Heteken keresztül játszott a színpadon, és egy olyan nőt alakított, aki gyermeket szül az előadás során. Ez a helyzet csak még jobban megviselte.

Szándékosan mesélte el az interjúban a történetét, mivel szeretné, ha a nők éreznék, nincsenek egyedül. A vallomásával a sorstársainak szeretne segíteni. Emiatt fogalmazta meg úgy a 2019-ben közzétett Instagram-bejegyzését, amit a második gyermeke születése után posztolt.

„Mindenkit, aki a meddőség és a fogantatás poklán megy keresztül arra kérek, tudja, nem volt egyenes az út egyik terhességemhez sem. Extra adag szeretetet küldök nektek” – üzente a színésznő.

Úgy érezte, hogy álszentség lett volna, ha csakis a jó dolgokat emelné ki. Éppen ezért ezzel az üzenettel is szerette volna kifejezni a támogatását a nők felé.

Elolvasom a cikket