Brüsszel háborús lázban ég. A nyári európai parlamenti választáson nem az lesz a szavazópolgárok fő gondja, hogy balra vagy jobbra tegyék voksukat, hanem az, hogy a béke vagy a háború képviselői mögé állnak be. Mindezt nem Orbán Viktortól tudtuk meg, minden normális gondolkodású ember így látja az ügyet. A magyar miniszterelnök csupán élt azzal a ma már ritkának számító képességével, hogy az egyszerű ügyekről egyszerűen beszéljen. Igen, igen, nem, nem. Nincs esetleg, lényegében, tulajdonképpen, egyrészt-másrészt, hovatovább, nincs hagymázos narratíva, nincs mindent összemaszatoló álfilozofálás. Valóság van.
Európai Parlament intézménynév alatt összejár egy csomó, magát különlegesnek gondoló ember. Plenáris üléseznek, szavaznak, határozatokat hoznak. Nyilatkoznak. Az utóbbi két évben legfontosabb témájuk az orosz-ukrán háború.
Az idősebb, a szocializmusban szocializálódott magyarok jelentős része még emlékszik az agyába tuszkolt marxista tételekre. Ilyen volt a história megfejtése: az emberiség történelme nem más, mint osztályharcok története. Jól megmondták. Ennek szellemében, Tolsztojt akcióba léptetve, mi meg azt mondhatjuk, történetünk nem más, mint háborúk és békék története. Ezzel mi is eltaláltuk szarva közt a tőgyét.
Brüsszel ezekre a leegyszerűsítő képletekre akar gombot varrni. Ezek lufiját hámozza. A nyugati világ politikai elitjének, legalábbis brüsszeli részének nagyon tetszik ez a háborúsdi. Hosszú tanácskozások és még hosszabb beszédek után minden alkalommal kinyilvánítják, hogy a derék Ukrajna Európát védi, az alapvető emberi szabadságjogokat, a demokráciát és a jogállamiságot. Annyiszor szajkózzák ezt a szólamot Brüsszelben, hogy, köreikben legalábbis, jól elhiszik. Lózunglobogtatás folyik, miközben az idióta migráns-LMBTQ-háborúpárti ideológia a nélkülözés, a pusztulás szélére sodorta az elvileg rájuk bízott kontinenst, és annak több száz millió lakóját.
Ott vannak tehát ezek a derék brüsszeli tyúkok – ide számíthatjuk a bizonytalan nemi identitású kakasokat is –, megtojták a maguk háborús tojásait, és most kotlanak. A baromfiaknál ez egy különös időszak. Testhőmérsékletük megemelkedik, mellükről, hasukról eltűnik a toll, minden erejüket a tojások kikeltésére fordítják. Naponta csak egyszer hagyják el fészküket, ilyenkor esznek és isznak, és ilyenkor ürítenek. Szakértők szerint ez a napi adag nagy és rendkívül büdös. Többek között ez az ára annak, hogy huszonegy nap elteltével kibújjanak a mészfal mögül a kiscsibék.
De miféle tojásokon kotlanak ezek a politikai tyúkok-kakasok? Záptojásokon. Ezekben nincs élet. Akármekkora erővel is próbálják életre kelteni a romlott tojásokat, akik a háborút akarják megéleszteni, kudarcra vannak ítélve. Mert a háború, a halál soha nem lehet teremtő. A háború pusztítás, gyász és hiány.
Akárhonnan nézzük, beteg ügy ez a háborús história. Ukrajna már nagyon régen nem lenne fontos a nyugat-európai és mögöttük az amerikai gazdasági érdekek hódító harcosainak. Mert itt erről van szó, kellenek a remek ukrán termőföldek, és a világban egyre fogyó ásványi anyagok innen nekik. Aztán hogy a demokrácia védelmezőjének kikiáltott ország hogy is áll a nyugati politikai értékek kiteljesítésében, az nem számít. Szabadság? Emberbegyűjtő kommandósok járkálnak a falvak és városok utcáin. Átláthatóság? Dollármilliárdok tűntek el a korrupt tisztviselők zsebében. Jogállamiság? Aki nem megy el meghalni a Dnyeper partjára, attól, távollétében is, elveszik minden javát. Talán egyetlen Nyugatnak fontos eszme érvényesülhetne, ha ez érdekelné az ukránokat, szabadon folyhatna az LMBTQ-hülyítés. Csak ez éppen igen kevés ukrán embert érdekel, amikor százezreik pusztulnak el a fronton.
Éppen ezért lesz fontos a nyári európai parlementi választásokon az életet a halál helyett, a békét a háború helyett választani.
A szerző író
