Zámbó Jimmy után Kovács Kokó István életéből is filmet forgatnak

„Az elmúlt tíz évben több producer és forgatókönyvíró is puhatolózott nálam, ám úgy láttam, nincs itt az idő, hogy keretbe foglaljam az eddigi életemet egy filmmel. A mostani megkeresés ellenben jókor érkezett. 54 éves vagyok, talán tényleg itt az alkalom egyfajta számadásra, másrészt pedig a stáb garancia számomra, hogy olyan film születik, amelyet szeretnék” – mondja a Mandinernek Kovács Kokó István.

Azt is elmondta, a Zámbó Jimmy életét feldolgozó, A Király című sorozat stábjával dolgozik, akiket régóta ismer, s akik végigkövették az amatőr és profi karrierjét is.

„Én is részese vagyok az alkotói munkának. Szeretném, ha egy olyan sportdokumentumfilm születne, amely érdekesen, ugyanakkor hitelesen mutatja be az életem.

Azokat a mélységeket és magasságokat, amelyeket megéltem a ringben és a magánéletben egyaránt. Sok teendőm van, de ez a film érdekel, izgat, s remélem, azok a harminc év alattiak is megnézik majd, akiknek – valljuk be – már kevesebbet mond a nevem, nem láttak a ringben, sem az olimpiákon, sem profiként” – vélekedett Kovács István.

Elolvasom a cikket