Amikor a fiúk ismét Bokát választották meg elnöknek, Geréb megsértődött. Igaz, ketten rá szavaztak a csapatból (tudjuk, a gittegyletesek), de a többiek maradtak a régi vezetőnél, aki már bizonyított. Ezért aztán Geréb kiment a fűvészkertbe, megkereste a vörösinges ellenséget és felajánlotta nekik szolgálatait. Azok éppen helyet kerestek maguknak, így jól jött Geréb árulása. Amikor lebukott, és gerinctelensége miatt már az ellenség is megvetette, akkor sírt-rítt, könyörgött, hogy vegyék őt vissza a Pál utcai csapatba. Még szigorú apját is belekeverte az ügybe, ott is hazudott valamit, mert gondolta, hogy a felnőtt tekintélye majd megvédi őt.
Hegedűs hadnagy történetét minden magyar ismeri. A kassaiak hadnagya úgy gondolta, hogy Eger vára nem állhat ellent a török hadnak. Abban az évben elesett már Temesvár, Lippa, és Szolnok is és Eger – Ahmed pasa is megmondta – csak egy rozzant akol, amelyben gyáva hitetlen birkák laknak. Milyen esélye lehet a negyvenezres török sereggel szemben a mindössze kétezer védőnek? Igaz, hogy ők mindenre elszántan nemcsak az életükért, hanem a hazájukért is harcolnak, de felmentő seregre, a császári zsoldosokra sohasem lehetett számítani. Hegedűs hadnagy, bár felesküdött a vár védelmére, mégis jobbnak látta a bőrét menteni és a törököket a titkos alagúton át a várba vezetni. Elárulta a várat, bajtársait és a hazáját is, Mikor lelepleződött, könyörgött az életéért. Mindent tagadott, hogy ő csak jót akart, egyéni dicsőséget szerezni azzal, hogy kelepcébe csal és egymaga kaszabol le ezernyi törököt.
Geréb és Hegedűs az írói fantázia szüleménye, Brutus viszont valóságos történelmi személy volt, aki a nevelőapját szúrta le. Nem emlékeznénk már rá, ha Julius Caesar döbbenete, a „Te is fiam, Brutus?” nem válik szállóigévé. Brutus a szenátorok egy csoportjával közösen elhatározta, hogy meggyilkolják Caseart. Az összeesküvők magukat liberatoresnek nevezték, akik meg akarták szabadítani Rómát és a köztársaságot zsarnoknak tartott vezetőjétől. Nem zavarta őket, hogy a nép szerette a császárt, jótevőjének tartotta és Róma is sokat köszönhetett neki, mert nagyszerű politikus és kitűnő hadvezér volt, Galliát és Britanniát is hódoltatta. Hiába nevezték a „felszabadítók” a gyilkosságot jogos zsarnokölésnek, a nép és a hadsereg szemében közönséges apagyilkosnak számítottak.
Ha árulásról van szó, akkor a keresztény világ legnagyobb árulóját, az iskarióti Júdást sem hagyhatjuk ki a sorból. Jézus tizenkét tanítványának egyike, a pénzváltó és a tanítványok közös kasszáját kezelő Júdás elárulta mesterét, a katonák kezére adta és ezzel a kereszthalálra juttatta. Harminc ezüst volt a jutalma, azóta is így hívják az árulók jutalmát: júdáspénz. A keresztény morál annyira megvetette a hitszegőket, hogy Dante képzeletbeli poklában a legnagyobb büntetést rájuk rótta ki, a pokol legalsó bugyrába vetette őket. Itt bűnhődnek a testvérgyilkosok, a hazaárulók, a vendégeiket feladók, és legeslegalul azok, akik a jótevőiket árulták el: Júdás, Brutus és társa az árulásban, Cassius.
Geréb és Hegedűs hadnagy fiktív irodalmi személyek voltak, az írók rajtuk keresztül mutatták be, hogyan működik az árulás, miért jön létre, milyen embertípus az áruló, mik tettének a mozgató rugói. Általában sértettség, irigység, féltékenység, gyűlölet vagy gyengeség, gyávaság és kapzsiság vezetnek az áruláshoz, amit – mint Brutus esetében láttuk – jól meg lehet ideologizálni és egy ideig az igazság győzelmeként elfogadtatni. Egy ideig, mert az igazságra előbb vagy utóbb, de mindig fény derül, és az elkövető elnyeri a közössége és a jogszolgáltatás méltó büntetését.
Geréb Dezsőt észrevették a fiúk a fűvészkert sötétjében, és Nemecsek azt is látta, mikor lefizette Janót. Geréb, mint a legtöbb áruló, végül megbánta tettét és bocsánatért könyörgött. A Pál utcai gyerekek – bár közlegénnyé lefokozva –, de visszafogadták társukat. Hegedűsnek nem kegyelmezett Dobó várkapitány, jutalma a törökök ígért aranya helyett a bitófa lett. Júdás mikor rádöbbent tettének súlyára, elhajította a harminc ezüstöt és végzett magával. Brutus sem húzta sokáig. Amikor rájött, hogy a felszabadítás hazug jelszava mögött árulás húzódott, és a Caesar teremtette jólét Rómában polgárháborúba, gyilkolásba fordult, amikor a csatát Caesar híveivel szemben elvesztette, önkezével vetett véget életének.
Általánosítva az elhangzott példákat, aki a saját kisebb vagy nagyobb közösségét, barátait és felebarátait, családját vagy csapatát elárulja, feladja, besározza, azt az adott közösség kitaszítja magából. Ez így volt a múltban és így is lesz mindig is, mert az áruló jutalma nem lehet más, mint a megvetés.
A szerző történész
