Navracsics Tibor: A fejlesztéseket tájazonos módon kell megvalósítani

MH/MTI
2024. március 28. csütörtök. 13:34
Frissítve: 2024. március 28. 13:44

A tárcavezető a felújított Kaán Károly Kulcsosház átadása alkalmából rendezett ünnepségen kiemelte: a megújult kulcsosház jelzi a közösségformálás igényét, valamint azt, hogy a térség kedvelt és megbecsült szelete Magyarországnak.

Mint mondta, a trianoni békediktátumot követő időszakban ráirányult a figyelem megmaradt értékeinkre, így került az érdeklődés középpontjába ez a térség is, hozzátéve, hogy az első világháború után a Balaton és a Balaton-felvidék turizmusa fellendült.

„Egy élni akaró nemzet megnézte, hogy mi maradt neki, felfigyelt a kincsekre” – fogalmazott. Ennek köszönhetjük a Kéktúra megszületését és azokat a turistaházakat is, amelyek a két világháború közötti időszakban, majd egy újabb hullámban a második világháború után születtek – mutatott rá a miniszter.

Navracsics Tibor elmondta, hogy a Szent György-hegy turizmusával kapcsolatos fejlesztés egy „törékeny természeti környezetben zajlik”, ezért minden fejlesztést nagyon át kell gondolni, hogy ne károsítsák a természeti környezetet.

A kulcsosház 68 millió 700 ezer forintból újult meg, két szinten 4 szobát alakítottak ki, 13 szálláshely jött létre. A turistaházat nyáron már használhatja a nagyközönség – mondta el az MTI-nek Horváth-Zsédöly Viktória Imola, a település alpolgármestere.

Elolvasom a cikket