Tízmilliárd forint áll rendelkezésre körülbelül 8 ezer diák, oktató csereprogramjára

MH/MTI
2024. március 28. csütörtök. 8:36

Hankó Balázs elmondta: az elmúlt évek egyetemi átalakításának az volt a legfontosabb szempontja, hogy a magyar diákok a legsikeresebbek legyenek. Mint mondta, évente mintegy tízezer diák vesz részt nemzetközi programokban, de most az Európai Bizottsággal fennálló vita miatt ez nem lehetséges, ezért hozták létre a Pannónia Csereprogramot. Hozzátette: tíz év alatt húszezerre szeretnék növelni a csereprogramokban résztvevők számát.

A Pannónia Csereprogramról elmondta: tízmilliárd forint áll rendelkezésre körülbelül 8 ezer diák, oktató csereprogramjára, amelyből nemcsak európai, hanem akár észak-amerikai vagy ázsiai egyetemekre is el lehet jutni akár néhány hétre, akár egy szemeszterre.

Hozzátette: a programból kétmilliárd forintot arra szánnak, hogy a világ 250 legjobb egyetemére segítsenek eljutni a magyar diákoknak, oktatóknak, kutatóknak.

A programban havi 350-500 ezer forintos ösztöndíjjal támogatják a résztvevőket és a tanulmányokat teljes mértékben elismerik.

Hankó Balázs kiemelte: „harcolnak Brüsszellel” és a hazai ellenzékkel, hogy ne ássák alá a magyar diákok sikereit, de az Európai Bizottság „nem érdekelt a magyar fiatalok sikereiben”. Mint mondta, folytatják a tárgyalásokat Brüsszelben, hogy a magyar diákok ismét hozzáférjenek az Erasmus-programhoz, de „a bizottság szándékosan húzza az időt”.

Az államtitkár elmondta: a Pannónia Ösztöndíjprogramot a Tempus Közalapítvány koordinálja, amely már elbírálta az egyetemek pályázatait, így az egyetemek most a bilaterális szerződések megkötésén dolgoznak. Az egyetemek ezzel párhuzamosan kiírják pályázataikat a hallgatóiknak, oktatóiknak, kutatóiknak, hogy már ősztől külföldi egyetemen tanulhassanak, dolgozhassanak.

Elolvasom a cikket