Ha valaki elolvasta Hadházy Ákos minapi hosszadalmas interjúját, s esetleg megnézte még a Republikon Intézet Kampányolni jól! címen ellenzéki politikusok részvételével rendezett konferenciáról szóló tudósításokat, az képet alkothatott arról a fogalmi káoszról, amelyben a magyar ellenzék leledzik, s amiben nemcsak a magyar élet, a valóság értelmezése, a problémák azonosítása tűnik lehetetlennek, hanem egyáltalán a leírása is reménytelenül magasodó, megmászhatatlan meredélynek látszik. Innen nézve érthetővé válik a miniszterelnök azon mondása, hogy jó az Isten a kormányzó többséghez, mert ilyen képességű ellenfeleket rendelt neki. Néha óhatatlanul elgondolkodik az ember azon, vajon létezik-e a politikán kívül az életnek még egy olyan területe, ahol hasonló teljesítménnyel egzisztálni lehetne.
Az, hogy Hadházy képviselő összevissza beszél, mond mindent – Laár Andrást idézve –, mint a betonrépa, s akik kedvelik őt, azok biztosan nem az esze miatt éreznek így, eddig is tudható volt. Ám a hosszú interjú megfelelő keretet adott ahhoz, hogy hebehurgya politika- és világértelmezése a maga bornírtságában megmutatkozzon.
Mindig gondolkodóba ejt, amikor azt olvasom egy ellenzéki politikustól, hogy választáson nem lehet legyőzni a kormánypártokat. Nem csak azért, mert ezzel a közléssel az illető a saját létének értelmét kérdőjelezi meg, vajon mi szüksége van a fennálló viszonyok megváltoztatását akaróknak olyan emberre, aki azt hiszi és vallja, hogy az nem lehetséges, hanem mert olybá tűnik, a politika lényegét sem érti. Az ugyanis egy aspektusában azt jelenti, hogy elmondom, mit, hogyan csinálnék, megméretem magam, aztán az eredménytől függően vagy nekilátok megvalósítani az elképzeléseimet, vagy levonva a következtetéseket, számba véve az adottságokat dolgozok, hogy legközelebb jobb jelölttel, jobb programmal, vonzóbb alternatívával, nagyobb szervezettséggel, magamat kormányzóképesnek mutatva kérhessem a választók bizalmát. Ez az, ami a magyar ellenzék pártjainál és politikusainál láthatóan szóba sem jön. Van minden, ami kirakat, ami a „figyelemiparban” való jelenlétet garantálhatja, de ha mögé nézünk, tartalmilag semmit nem találunk, illetve a semmit találjuk magyarázkodással, hárítással, önfelmentő hadovával. Miként lehet értékelni, ha bő két hónappal a választások előtt az hangzik el egy politikus szájából – az említett konferencián –, hogy ezen a ponton még nem tudható, milyen üzenetekre rezonálnak majd a választók.
Hadházynak van egy képlete (ezzel egyetért az előző választást simán elveszítő Márki-Zay Péter is) az ellenzék által ciklusokon át megoldani nem tudott problémára. Eszerint először a választás feltételeinek megváltozását kellene kiküzdeni, s csak aztán indulni a megmérettetésen. Ennek az eszköze lenne szerinte a „hibrid forradalom”, ami tömeges nyomásgyakorlást jelent vagy mit. Anélkül, hogy mélyebben belebonyolódnánk a forradalom és a tömeges kifejezések értelmezésébe, annyi biztosan kijelenthető, jót tenne a képviselőnek egy munkatárs, aki elmondaná neki, ha lenne tömeges igény a viszonyok megváltoztatására, és ő vagy más ellenzéki politikus képes lenne ennek az élére állni, hinnének neki(k), akkor nem kellene „hibrid forradalom”, mert megnyerné(k) a választásokat. Meg tán még azt, a politikában, ahogyan az élet más területein is, baj, ha az embernek kérdései nincsenek, csak válaszai.
Az interjú végén a képviselő azt mondta, ha 2026-ig nem sikerül változást elérnie, visszamegy kutyákat műteni. Lépése a magyar politika színvonalának szempontjából mindenképpen üdvözlendő lenne, segítséget jelenthetne még, ha néhány kollégáját is rávenné erre. A kutyák esetében nem vagyok biztos benne…
A szerző vezető szerkesztő
