Nagypénteken az örök főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán

MH/ MTI
2024. március 29. péntek. 12:21
Frissítve: 2024. március 29. 12:29

A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából az olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.

Az ige liturgiájában elhangzik Jézus szenvedésének története, a passió János evangéliumából.

A könyörgések után következik a kereszt előtti hódolat. A pap leveszi a nagyböjt ötödik vasárnapján letakart feszületről a leplet, a hívek pedig térdet hajtanak előtte, illetve megcsókolják.

Úgy fogalmaztak: a megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez. Jézus, aki meghalt az emberekért, „meghív minket, hogy leborulva előtte megvalljuk, ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére”.

A szertartás a miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Mivel a nagypénteki szertartás nem szentmise – vagyis nem történik átváltoztatás –, a korábban átváltoztatott szentostyával áldoznak a hívek.

Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak és csendben virrasztanak.

A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció és keresztút-járást is tartanak.

Hozzátették: a keresztút segít megérteni a történelem drámáját, és „bennünket, hívőket biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét”.

Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt – tették hozzá.

Elolvasom a cikket