Gyurcsány polgármestere Karácsony Gergelyt támadja

A kormány támogatásának hiányára panaszkodik Gyurcsány Ferenc XVIII. kerületi polgármestere, ám valójában Karácsony Gergelyt illette súlyos kritikával. A választást MSZP-s színekben megnyerő, aztán a DK-hoz igazoló Szaniszló Sándor egy 800 méteres szakasz 264 millió forintba kerülő felújítása kapcsán találta meg a kormányt, pedig az út a Fővárosi Önkormányzat kezelésébe tartozik, azaz a főpolgármesternek kellett volna finanszíroznia a munkálatokat.

Pestszentlőrincen és Pestszentimrén a választások közeledtével óriási aszfaltozási kampány indult: a kerületi adófizetők pénzéből milliárdokért újítanak fel utakat, például az Üllői utat és a Nagykőrösi utat, ami nem helyi feladat lenne, ám a sohasem látott adóbevételekből gazdálkodó Fővárosi Önkormányzat forráshiányra hivatkozva nem segít.

A végeredményre persze annak ellenére is büszke Karácsony Gergely, hogy egy forinttal sem járult hozzá, az Üllői út átadásakor például azt nyilatkozta, „a kampányban közösen ígértük meg az Üllői út felújítását, és mi tartjuk a szavunkat”.

A mostani kampányban a 42-es villamos Gloriett-lakótelepig történő meghosszabbítását ígérte a főpolgármester, aki egy játékvillamossal érkezett a kerületbe, ám ezt a beruházását már nagyon régóta ígéri az aktuális városvezetés, az elmúlt öt évben pedig még a tervezési munkákban sem történt előrelépés. Ez persze nem csak kerületi sajátosság: ahogyan arra Vitézy Dávid felhívta a figyelmet, Karácsony Gergely 135 ígéretéből 93 nem teljesült ebben az időszakban.

Szaniszló Sándor kormányra mutogatása a Bajcsy-Zsilinszky út kapcsán már csak azért is érthetetlen, mert szövetségesei, Nagy Balázs és Somody László még aláírásgyűjtést is indított a felújításért, márpedig a dokumentumon feketén-fehéren szerepelt, ki a felelős a szörnyű állapotban lévő szakasz elhanyagoltságáért.

Az aláíró környékbeliek arra mondtak igent, hogy aláírásommal támogatom és kérem az Önkormányzattól, hogy a Fővárosi Önkormányzat helyett újítsa fel és tegye biztonságossá a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Honvéd utcát.

Nem ez az első eset, hogy az ellenzéki szövetség a kormányra mutogat: a Nagykőrösi útnál is azt követelte a jobbikos Hartaházi Miklós, hogy a kormány bistosítsa a Fővárosi Önkormányzat helyett a forrást.

A XVIII. kerület és a Fővárosi Önkormányzat megtépázott kapcsolata már csak azért is érdekes, mert a választásokon elbukó, azaz a lakosság bizalmát elnyerni képtelen Petrovai László amiatt lett polgármester-helyettes, hogy majd párbeszédes politikusként, Karácsony Gergely szoros szövetségesként tud lobbizni Pestszentlőrinc érdekében.

„Azt reméltük, a kinevezésének hála jobban érvényesülnek majd a Fővárosi Önkormányzatban a kerület érdekei. Sajnos ez vakvágánynak bizonyult, a főváros propagandavideókat készített, de semmilyen módon nem segített, a kezelésébe tartozó Üllői utat is a kerületi adófizetők pénzéből kellett felújítani. A politikai kinevezések indokoltsága tehát finoman szólva is megkérdőjeleződött” – mondta Banga Zoltán, aki azt követően döntött arról, hogy kilép a koalícióból, és elindul polgármester-jelöltként, hogy úgy érezte, egykori szövetségesei a közösen összeállított választási ígéreteket nem feltétlenül érezték iránymutatásnak a működés során.

Elolvasom a cikket