Az ukránok közel álltak az összeomláshoz

Ukrajna túlélte a 2023 végén kezdődött hadianyag-válságot, részben saját maga által gyártott, változó hatótávolságú és teljesítményű drónok, valamint a nyugati szövetségesek segítségének köszönhetően – írta meg a karpatalja.info.

Volodimir Zelenszkij elnök ezt a CBS csatornának adott interjújában közölte.

„Tisztában vagyunk vele, hogy tüzérségünk tartalékai szinte üresek voltak. A lőszerekről beszélek, decemberben” – mondta.

Az államfő elmondta, hogy Ukrajnában decemberben lőszerválság volt. A helyzetet ugyanakkor könnyítette, hogy az ország egy évvel korábban megkezdte a különböző hatótávolságú és teljesítményű drónok tömeggyártását.

Elolvasom a cikket