Légitámadás: Többen életüket vesztették Damaszkuszban

MH/MTI
2024. április 1. hétfő. 22:48

Az al-Hadasz arról számolt be, hogy egy izraeli gépről elindított rakéta egy olyan villába csapódott be, amelyben líbiai és palesztin szervezetek képviselőivel szoktak találkozókat tartani iráni tisztségviselők.

A SANA szíriai hírügynökség közlése szerint a nagykövetség tőszomszédságában álló konzulátusi részleg épülete teljesen megsemmisült.

Egy libanoni biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a légicsapásban életét vesztette Mohammad Reza Zahedi, az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka. Az SNN iráni hírügynökség időközben megerősítette Zahedi halálát.

A Tasznim iráni hírügynökség szerint Zahedi dandártábornok volt felelős a Forradalmi Gárda szíriai és libanoni hadműveleteiért. Zahedi, aki 2006-tól 2008-ig a gárda szárazföldi erőinek parancsnoka volt, 2007-ben felkerült az ENSZ szankciós listájára Teherán nukleáris programja miatt.

Az SNN részletek közlése nélkül azt állította, hogy a támadás célpontjai az iráni konzulátus és az épületrész földszintjén található nagyköveti rezidencia voltak.

Az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség és az al-Alam iráni hírtelevízió is arról számolt be, hogy sem Hoszein Akbari nagykövet, sem családtagjai nem sebesültek meg a támadásban. A nagykövet a történtekre reagálva kijelentette, hogy Teherán kemény választ fog adni.

Az iráni állami televízió közölte, hogy a halottak között több diplomata van.
„Szíria határozottan elítéli az ártatlan emberek életét követelő aljas izraeli terrortámadást Irán damaszkuszi konzulátusa ellen” – jelentette ki a helyszínre látogató Fejszál Mekdad szíriai külügyminiszter. Hangsúlyozta: „Izrael agressziójával nem tudja befolyásolni Irán és Szíria viszonyát”.

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter közölte: Teherán Izraelt tartja felelősnek a támadásért. Leszögezte: a konzulátus elleni csapás a nemzetközi egyezmények megsértésének számít.
A SANA szíriai állami hírügynökség hétfői közlése szerint a légvédelem „ellenséges célpontokat” semmisített meg Damaszkusz térségében.

Izrael az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, köztük a Hezbollah libanoni síita milícia és az iráni Forradalmi Gárda infrastruktúrája ellen. Az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére. Izrael a Gázai övezeti háború kitörése óta fokozta szíriai támadásait.

Elolvasom a cikket