Török ellenzék: törvénytelenül fosztották meg választási győzelmétől a legjelentősebb kurdbarát párt egyik polgármesterjelöltjét

MH/ MTI
2024. április 2. kedd. 22:51

A többségében kurdok lakta, 1,13 millió lakosú kelet-törökországi nagyvárosban az ellenzéki DEM jelöltjeként induló Abdullah Zeydan a voksok 55,48 százalékával nyert; míg ellenfele, az AKP jelöltje a szavazatok 27,15 százalékát megszerezve lett második.

A DEM közleménye szerint a választási eredmény eltörlésének indoklásaként közölt, a voksolás előtt kevesebb mint két nappal bejelentett törvényességi kifogás nem felel meg a valóságnak, mert jelöltjük „a választáson való részvétel minden törvényes előfeltételének megfelelt, jelöltségét pedig hivatalosan is jóváhagyta a központi választási bizottság.”

A helyi választási bizottság döntése elleni tiltakozásul a DEM több száz szimpatizánsa jelent meg kedden a párt vani székháza előtt.

A helyhatósági választások országos nyertese és az ellenzék vezető ereje, a Köztársasági Néppárt (CHP) úgy kommentálta a vani választási eredmény érvénytelenítését, hogy „a város lakosságának akaratával szembemenő döntés született”.

Abdullah Zeydant korábban, 2015-ös képviselővé választását követően hat évre bebörtönözték azzal a váddal, hogy részt vett az Ankara által terrorszervezetként kezelt Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak a temetésén.

Elolvasom a cikket