A magyar történelemnek kevés olyan napja van, amikor az akkori események hatása pozitív szinergiában nem csupán összeadódik, hanem megsokszorozódik. Ezen napok történéseit, szereplőit szinte percről percre ismerjük. Ilyen nap 1848. március 15-e, amiről a történelemoktatás részletesen szól. Nincs olyan magyar ember, aki ne tudna Petőfiről, a márciusi ifjakról, a ’Nemzeti dal’-ról, vagy a 12 pontról. Ezek évenkénti felidézése papírízűvé teszi március 15-ét, a szereplők és a történések valóságon túlivá válnak. A forradalmi nap egyes lépései szinte ellenállás nélkül haladnak a ’maguk útján’. Mintha nem lettek volna veszélyei a nap történéseinek. Mintha nem lett volna ellenfél is a pályán, hallunk ugyan a Helytartótanácsról, amelyik „reszketni méltóztatott”, de ezt is csak amolyan költői betétnek gondoljuk. A nap kulisszái is csak homályosan jelennek meg. 176 évvel eltávolodva a nevezetes naptól, az már csak egy érettségi tétel, vagy politikai beszédek aktualizálásra alkalmas kiindulása.
Éppen ezért van rendkívüli jelentősége a ’Most vagy soha!’ Petőfi-filmnek, amely tulajdonképpen a ’Nemzeti dal’ keletkezéstörténetét és diadalútját helyezi a film középpontjába. Természetesen március 14-e és 15-e 24 órájának más történései is megjelennek a filmben, amelyek csak erősítik ezt a vezérmotívumot a nagyszabású, rendkívül sűrű, szinte ’szimfónikus műben’. A film által nemcsak a különleges nap szemünk előtt rendkívülivé váló szereplői, a márciusi ifjak válnak valóságossá, de a történet kulisszái is, kül- és beltérben egyaránt.
Mit látunk az egész filmben háttérként? A minden apró részletében hitelesen bemutatott 1848-as Pestet, az akkor még többségében osztrák-német várost, ahol az utcanevek, az üzletek feliratai német nyelvűek és masszívan jelen van a Habsburgok hivatali és elnyomó apparátusa. Hiába vált államnyelvvé a magyar 1844-ben, ennek az érvénye az alapvetően német nyelvű városban lassú folyamat. A történelemkönyveinkben nem nagyon olvasunk rendőrségről, titkosszolgálatról, holott ezek egész biztosan működtek, próbálták a forradalmi érzületet kitapogatni, ezek szereplőit eltántorítani a hatalom elleni legkisebb lépésektől, megelőzni bármiféle rendbontást. Március 15-én a két nappal korábban kirobbant bécsi felkelést és barikádharcokat Pesten el szerették volna kerülni.
Masszívan működött a cenzúra, amit az író-költő főhőseink a saját bőrükön érezhettek. Jelen volt tehát az ’ellenség’, valóságos személyekben, megelőző és határozott ellenakciókban. Mindezért nagyon is helyénvaló, hogy a film egy akciódús kalandfilm. Ez a nap Petőfinek, Jókainak, Vasvárinak és társaiknak – de az egész magyar nemzetnek is – egy hatalmassá növekvő kalandja volt. Ezt utólag tudjuk megállapítani, mert a történet elég tétován indult. Petőfiék nem tudhatták előre, hogy vér nélküli lesz a forradalom (ahogy a szabadságharc nem is lett vér nélküli). A kemény akciójelenetek mintegy elővételezik, jelképezik a március 15. után következő élet-halál harcot, aminek örök gyújtópontjává vált a ’Nemzeti dal’.
A történet a sáros pesti utcán kezdődik, éppen lefognak néhány fiatalt az utcán, a járókelőket, Petőfit és Jókait is igazoltatják, de elengedik őket. A történelmietlenségre csak az a válasz, hogy ez bizony a forradalmivá váló Európában a mindennapok része lehetett. Majd a Pilvaxban folytatódik a történet, ami a Széchenyi-féle főúri kaszinók plebejus ellenpárja volt. Éppen most vésik bele az egyik asztalba a ’közvélemény asztala’ feliratot, és ezzel azonnal bent vagyunk a dolgok sűrűjében. A film tele van egyébként ilyen és ehhez hasonló sűrítő pillanatokkal. Sorban ismerjük meg hőseinket, a Tízek Társaságának tagjait, a későbbi márciusi ifjakat, akik arcot, markáns személyiséget kaptak. De meglátjuk a pesti alvilágot, a pénzért mindenre kapható útonállókat is.
Rendkívül izgalmas Berettyán Nándor kinézetében és egész alakításában rendkívül hiteles Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kettősét nézni. 1846-ban ismerték meg egymást, Petőfi megérezte, hogy ez az a lány, aki követni bírná az ő „lelkének röpülését”. Egy kis közjáték után írta a ’Reszket a bokor, mert…’ című versét, aminek a végén írja a kétségét Júlia szerelmével kapcsolatban: „De ha még szeretsz, úgy / Ezerszer áldjon meg!” Júlia válasza rögvest érkezett: „Ezerszer, Júlia.” Fiatal házasok, esküvőjükre megismerkedésük egy éves évfordulóján, 1847. szeptember 8-án került sor, néhány hónappal március 15-e előtt. Mosolygó Sára, Júlia megformálója a filmben ezzel az ’ezerszer Júlia’ rajongásával néz a költő férjére. Ahogy egymásra tekintenek, keresik, ölelik egymást, minden rezdülésükben benne van Petőfinek a ’Szeretlek, kedvesem!’ című, a hitvesi szeretetről szóló gyönyörű verse: „… Szeretem lelkednek / Magas röpülését, / Szeretem szivednek / Tengerszem-mélységét, / Szeretlek, ha örülsz / És ha búbánat bánt, / Szeretem mosolyod / S könnyeid egyaránt, / Szeretem erényid / Tiszta sugárzását, / Szeretem hibáid / Napfogyatkozását…”
Elsőre érthetetlen, hogy miért kellett a filmben a Horváth Lajos Ottó által tökéletesen megformált Farkasch nevű ügynök és Júlia tettlegességig fajuló harca. A filmben van egy ezt kontextusba helyező jelenet: Farkasch hívatlanul megjelenik Petőfiék Dohány utcai lakásán, ahol csak Júlia van otthon. Az ügynök elszavalja neki a ’Szabadság, szerelem’ című Petőfi verset: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.” Több dolog következik ebből: egyrészt a pesti nép, benne még az ilyen alja alakok is ismerték Petőfinek ezt az alig több, mint egy éve, 1847. január 1-én született versét, másrészt Júlia számára a vers ugyanúgy evidencia volt, mint Sándornak. A szerelméért kész volt ő is feláldozni az életét. Így válik ez a személyes küzdelem Petőfi és hitvese mély és feltétlen kapcsolatának nagy hatású jelképévé.
A ’Most vagy soha!’ film már a címében idézi a március 15-e gyújtó hatású versét, a ’Nemzeti dal’-t. A történetben e vers sorsa vonul végig. A sűrítés miatt nem kell számonkérni, hogy a vers már március 13-án megszületett, itt most a 14-ről 15-re virradó éjszaka íródott. Milyen gyönyörű, hogy Júlia olvassa elsőként és adja a Pilvaxba siető ifjak körében a költő kezébe a kéziratot. Petőfi először a kávéházi asztal tetejére állva olvassa fel a verset – kicsit kóstolva a vers hatását, ami ezután többször elhangzik nagyszabású vonulások közepette, minden alkalommal tovább lendítve a történetet.
A ’Nemzeti dal’ és a nevezetes 12 pont kinyomtatása, majd robbanásszerű terjesztése a film megemelt jelenetsora. A gyújtó hatású szövegek terjesztését az ügynökök a nyomdák felgyújtásával akarták megakadályozni. Ez nem sikerült és éppen ezért vált az égő nyomda a március 15-i történések metaforájává: a ’Nemzeti dal’ és a 12 pont tűzben született és meggyújtotta a piacra összegyűlő pesti nép, az egyetemisták, a pesti polgárok szívét-lelkét. És van itt még egy ellenpont: Barabás Miklós írta, hogy „1848. március 15-én, az ébredés hajnalán a már szabad nép megrohanja a nyomdát s szakadó esőben kapkodja szét a szabad sajtó első termékét: Petőfi ’Talpra magyar!’-ját. Jókai Mór a nyomdából kijövet, meglátva az esernyők tengerét, így szól a tisztelt polgártársakhoz: ’Ez a vitéz forradalmár nép, hogy félti egy kis esőtől kalapját, kabátját, hát még a bőrét!’ Erre az ezernyi esernyők becsukódnak és a tisztelt polgártársak nagy tömege a zuhogó esőben csukott esernyővel bőrig ázik.” Együtt van a tűz és a víz, ez az ellentét is fokozza a feszültséget…
A Landerer és Heckenast nyomdából kikerült verset és a 12 pontba foglalt politikai röpiratot a nyomda erkélyéről szórják szét a nép közé. Sokat összeszednek az ügynökök, eltaposnak a földön, de a többségük célba ér. Petőfi, mint hajdani vándorszínész pontosan tudja, hogy kell néhány jól megválasztott refrénnel a sokasodó tömeget lelkesíteni, a nép esküre emelt kézzel kiáltja utána: „A magyarok Istenére / Esküszünk, esküszünk, / Hogy rabok tovább nem leszünk!”.
A költő Petőfi és az író Jókai értékét felismerő Emich Gusztáv – a kiadójuk – ott van a márciusi ifjak közelében, megszerzi a vers egy példányát és átadja Kubinyi Ágostonnak, az 1846-ban frissen elkészült Nemzeti Múzeum igazgatójának, mondván, hogy tegye be egy megkülönböztetett vitrinbe. Ezt Kubinyi némi tépelődés után meg is teszi, felismerve a nap és benne a vers különleges jelentőségét a magyar történelemben. Mennyire jellemző és hiteles a felmagasodó Nemzeti Múzeum épülete előtti piac, a tehenekkel és árusokkal.
Sok rétegű az egyébként egyszerű vonalvezetésű film. Apró, de emlékezetes pálfordulások vannak benne: a besúgó Pilvax-beli pincér megakadályozza, hogy Farkasch ügynök lábon szúrja Petőfit a Nemzeti dal szavalása közben, a jelenet emlékezetes ellenpontozás: felül elhangzik a rendkívüli hatású vers, lent készül a merénylet. Vagy az a jelenet, amiben Júlia és Farkasch küzdelmében a pesti alvilág figurája az utolsó pillanatban megmenti Júliát. Ezek az apró epizódok nemcsak színezik, de hitelesítik is a fő történéseket. Fontos jelenet az, hogy az említett Emich Gusztáv a film végén magyar nyelvűre cseréli a könyvkiadó és -kereskedő cégének feliratát.
A Most vagy soha! film hitvallás, sőt nemzeti hitvallás, méltán idézhetjük a film kapcsán az Alaptörvény nemzeti hitvallásának egyik legfontosabb mondatát, miszerint „… jogrendünk alapja: szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.” Erről szól a film kissé patetikus, de nagyon igaz zárójelenete: négy kisfiú felmegy a Nemzeti Múzeum nevezetes magaslatára és elszavalják a ’Nemzeti dalt’. Ettől kezdve bízvást mondhatjuk a ’most vagy soha!’ mellett azt, hogy ’most és mindig’!
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő
