Nem indul újra Miskolc polgármesteri címéért Veres Pál

MH/MTI
2024. április 3. szerda. 21:19

A város önkormányzatának vezetője (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-MMM-Velünk a Város) döntéséről beszámolva a Facebook-oldalán szerdán azt írta, mindig próbálta megtalálni az egyensúlyt saját élete, családja és munkája között, azonban az elmúlt években szerettei többször voltak a „második helyen, mint az elsőn”.

Döntéséhez emellett az is hozzájárult – tette hozzá –, hogy a többi között iskolaigazgatóként, oktatási szakértőként és polgármesterként eltöltött huszonhét év az egészségét is jelentősen „koptatta”.

Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, mozgalmas négy és fél év van mögötte, hiszen – mint írta – egy nehéz helyzetű várost örökölve álltak helyt az önkormányzattal a pandémia, a költségvetési elvonások, a kormányzati megszorítások, a növekvő alapkiadások és energiaárak mellett.

Jelezte, azt vallotta, hogy a „civil kurázsi, a pártonkívüliség adta szabadság” hasznára lehet a városnak. Büszke arra – tette hozzá –, hogy volt ereje helytállni az elmúlt hónapokban is, és vissza tudta verni a „legsötétebb politikai támadásokat, a külső és belső ellenségeket”.

A polgármester azt kívánta, a város következő vezetője olyan legyen, akinek Miskolc a fontos és nem a hatalom, és „aki az, aminek mondja magát”.

Veres Pál bejegyzésében kitért arra: kitölti polgármesteri mandátumát, amelynek lejárata után is számíthatnak rá a helyiek a „városát szerető, és érte tenni akaró miskolci polgárként”.

Elolvasom a cikket