Zalánkiék drámai győzelme a férfi vízilabda BL-ben

MH/MTI
2024. április 3. szerda. 9:13

A legutóbbi három kiírásban győztes olasz sztárcsapat már hat góllal is vezetett a szerb fővárosban megrendezett Bajnokok Ligája negyeddöntős kör harmadik fordulójában, ám a házigazdák kiegyenlítettek, és még a győzelemért is volt labdájuk az utolsó pillanatokban.

A Recco ugyan három büntetőt is kihagyott a rendes játékidőben, a világ- és Európa-bajnok magyar játékos is rontott, az ötméterespárbajban azonban Zalánki és társai nem hibáztak, így végül két ponttal gazdagodtak.
„Az elején nagyon jól ment a védekezésünk, elöl pedig jöttek a gólok. A folytatásban a hazaiak egyre több egyéni megoldással próbálkoztak, ami be is jött nekik. Jobban bírták a végét, de örülök, hogy végül mi megyünk haza több ponttal” – nyilatkozott az M1 aktuális csatorna helyszíni stábjának Zalánki, akit a világszövetség és az európai szervezet is 2023 legjobb férfi vízilabdázójának választott.

„A csalódást keltő dohai világbajnokság után kicsit még keresem magam, először itt a Reccóban kell megtalálnom a játékomat. A célom az, hogy a szezon végére és az olimpiára visszatérjek erre a szintre, hiszen a Reccóval három kupát, Párizsban pedig aranyat akarok nyerni. Nagyon figyelek arra, hogy minél profibban készüljek, hogy ennek a hosszú idénynek a végére minden rendben legyen” – mondta a 29 éves balkezes játékos.

Elolvasom a cikket