Luxusautókat bérbe vevő és továbbadó csoportot számolt fel a rendőrség

MH/ MTI
2024. április 6. szombat. 5:43

Azt írták, az 51 éves férfi találta ki a tervet, amelyet 32 éves cégvezető lánya és 36 éves, összekötőként, ügyfélfelhajtóként közreműködő társuk hajtott végre.

A nő mint ügyvezető legalább hat, összesen 135 millió forint értékű autót vett tartósan bérbe cége nevére, majd a járműveket különböző internetes platformokon, valamint üzlettársa személyes és üzleti kapcsolatait felhasználva tartós bérleti konstrukcióval meghirdették.

A tájékoztatás szerint a „bérlőnek” induló díjat (7500-27 000 euró) és havi bérleti díjat (1600-2500 euró) kellett fizetnie, a lízing végén pedig felajánlották neki, hogy kedvezményesen megvásárolhatja az addig használt kocsit. A jelentkezők azt gondolták, jutányos áron tehetnek szert a méregdrága autóra.

A gyanúsítottak a legszerényebb becslések szerint is legalább 70 millió forint illegális bevételt könyvelhettek el. A valódi bevételük valószínűleg ennél jóval több volt, a kutatások során ugyanis a nyomozók több olyan dokumentációt – lízingszerződéseket, nyilvántartásokat – foglaltak le, amelyek szerint hatnál több autóval üzleteltek.

Ezt támasztja alá, hogy sem a férfinak, sem a lányának nincs olyan legális jövedelemforrása, amely a nyomozók által tapasztalt mértékű gazdagságra magyarázatot adna – mutatott rá a rendőrség, jelezve, hogy a férfi százmilliós autóval járt, legalább 200 milliós az ingatlanja, fényűző nyaralásokra utaztak, luxustáskák és -órák garmada szerepel a lefoglalt tárgyak lajstromán.

A pénz legnagyobb része a lány apjához került, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével fogott el a rendőrség.

A három tettest március 26-án egy Pest vármegyei településen, valamint a főváros IV., illetve XVI. kerületében fogták el. Az ötletgazda letartóztatását elrendelte a bíróság, társai szabadlábon védekezhetnek. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben sikkasztás miatt indított eljárást.

Elolvasom a cikket