Ön is megmondhatja, hol mérjenek sebességet a rendőrök az áprilisi razzián

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a magyar rendőrség ismét 24 órás sebességellenőrzést – Speedmarathont – végez április 19-én.

Az idei évben is várják az állampolgárok javaslatait az ellenőrzési pontokra, ahol az egész Európát érintő kampányhoz kapcsolódva, 24 órán keresztül mérik majd a közlekedők sebességét. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az akció ideje alatt ellenőrzött sofőrök közül 20-ból 1 nem tartotta be a sebességhatárokat.

Az ellenőrzés ideje alatt, április 19-én 6 órától 2024. április 20-án 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban a rendelkezésre álló valamennyi mobil traffipax (Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont) használatban lesz a fixen telepített készülékek mellett.

Az eddigi akciókhoz hasonlóan az ellenőrzési helyek kijelölése során a lakosság véleményét is figyelembe veszik, a helyszín-javaslatokat április 3-án 11 órától április 8-án 12 óráig várják e-mailben: a fővárosban a [email protected] címre, míg vidéken az adott vármegye nevét, illetve nevének első tagját tartalmazó – például Győr-Moson-Sopronban a [email protected] – címre lehet írni.

A jelzései alapján, a javasolt helyszínek adottságainak ismeretében a vármegyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei jelölik majd ki a pontos helyszíneket és időpontokat, melyekről a nyilvánosságot is időben tájékoztatják majd.

A gyorshajtás az egyik legnagyobb tényezője a halálos baleseteknek. A 24 órás Speedmarathon csak az egyik összetevője annak a stratégiának, melynek a célja a halálos balesetek számának csökkenése és Európa útjainak biztonságosabbá tétele.

Elolvasom a cikket