Tovább élhetünk, ha a párunkkal alkoholizálunk

Az alkohol egészségre gyakorolt, negatív hatásaival mára sokan tisztában vannak, ahogy azzal is, mennyi frusztációt szülhet egy kapcsolatban az egyik fél iszákossága. A korábbi kutatások szerint a partnerek alkoholfogyasztása közötti disszonancia alacsonyabb elégedettséggel, nagyobb verbális agresszióval és magasabb válási aránnyal jár. Azonban egy új kutatás szerint a kevés, ám párunkkal folytatott italozás jót tehet az egészségünknek és a kapcsolatunknak is, írja a Science Alert alapján a 24.hu.

Kira Birditt pszichológus, a tanulmány szerzője 4656 heteroszexuális pár szokásait vizsgálta meg. A kutatók elsősorban az idősebb párok ivási szokásaira összpontosítottak, nem pedig arra, hogy milyen típusú alkoholt fogyasztanak. Amennyiben a résztvevők arról számoltak be, hogy az elmúlt három hónapban fogyasztottak alkoholt, meg kellett adniuk a heti átlagos mennyiséget.

A kutató szerint az eredmények azt mutatták, hogy azok a párok, akik azonos alkoholfogyasztásról számoltak be az elmúlt három hónapban, tovább éltek, mint azok a párok, akik nem ittak, vagy eltérő ivási szokásokkal rendelkeztek.

Emellett azt is megállapították, hogy amennyiben mindkét partner enyhén fogyaszt csak alkoholt, az összefüggésbe hozható a hosszabb élethosszal, szemben azokkal az esetekkel, amikor a párok egyáltalán nem vagy épp túl sokat isznak. Az együtt koccintó pároknak a szakemberek szerint általában jobb volt a kapcsolatuk minősége, amelynek elsődleges oka a fokozott intimitás lehet.

A kutatók szerint a tanulmány rávilágít, hogy a párok milyen mértékben képesek befolyásolni egymás egészségét. A kutatás bár korlátolt, azt sugallja, hogy az alkohol különbözőképpen hat a párokra, attól függően hogy heteroszexuális vagy azonos nemű párokról van szó. Ennek bizonyítására azonban további vizsgálatokra lesz szükség.

Elolvasom a cikket