Kész átverés show, amit Emmanuel Macron csinál a kommunikációs térben. A francia elnök nagy hangon bejelentette, hogy katonákat küld Ukrajna megsegítésére, majd a szövetségesek körében is megosztó kijelentését napról-napra „árnyaltabbá” tette. A kétezer francia katona Ukrajnába küldésének ötlete nevetség tárgya lett. Végül is a franciák egy milliós orosz haderővel találnák magukat szemben. Napóleon hadseregének sem sikerült Oroszország legyőzése, és Macron nem egy Napóleon. Aztán oda jutottunk, hogy a francia katonáknak a frontra küldése már csak elméleti lehetőségként merül fel.
Ha most jobban megnézzük a francia elnök motivációját, akkor világossá válik, hogy a „nagy” stratégiai elképzelések messze nem Ukrajna megsegítéséről szólnak.
Macron meglátta a történelmi lehetőséget, hogy átvegye Európa külpolitikai irányítását. Nagy-Britannia már nem tagja a közösségnek, Németországot pedig egy olyan három párti koalíció irányítja, amely egyre gyengébb és gazdasági bajokkal küszködik. A két konkurens „kilőve”.
Franciaország maradt a legerősebb állam az Európai Unióban. Macronnak az az ambíciója, hogy a közösség külpolitikájának vezetője legyen. A francia elnök tervei mögött ott vannak az atomfegyverek, ezekkel a tömegpusztító eszközökkel már csak Franciaország rendelkezik az Európai Unióban.
A macroni külpolitikai elképzelés leglényegesebb eleme: az EU távolodjon el az Egyesült Államoktól és ezzel párhuzamosan építsen ki korrekt viszonyt Kínával. Mindez azt is jelentené, hogy Brüsszel fokozatosan, ha nem is teljesen, kicsúszna a jelenlegi teljes amerikai befolyás alól. A mostani amerikai vezetés mentalitását ismerve, ezt hátbatámadásnak értékelné.
Úgy látszik, hogy Macron nem gondolt Abe Sinzó esetére. A volt japán miniszterelnököt 2022-ben egy merénylő lelőtte. Azonnal elkezdődtek a spekulációk, hogy kik állhattak a merénylet hátterében. Abe Sinzó már két évvel a gyilkosság előtt váratlanul lemondott a kormányfői posztról, romló egészségi állapotára hivatkozva. De ennek erősen ellent mond, hogy a parlament legnagyobb frakciójának vezetőjévé választották, amely szintén nem kevés munkával járt. Népszerűsége és az a tény, hogy a második világháború után ő töltette be leghosszabb ideig a miniszterelnöki posztot, új feladatkörében is komoly befolyást jelentett számára a szigetország külpolitikájának alakításában.
„Japán gazdaságilag Kínától függ, miközben biztonságát az Egyesült Államok garantálja. Az Egyesült Államokhoz való igazodás, de ugyanakkor a jól működő kapcsolatok fenntartása Kínával Japán legfőbb prioritása” – mondta Abe Sinzó külpolitikáját értékelve Michito Tsuruoka, a tokiói Keito Egyetem docense.
Vagyis, a volt miniszterelnök megpróbálta fenntartani az egyensúlyt Peking és Washington között. Abe Sinzónak ez az ellentmondásos politikája komoly neheztelést váltott ki Washingtonban. Ahogy ezt Sima Nan, egy jól ismert japán kommentátor állította Abe Sinzónak a miniszterelnökségről való lemondása után. „Ha Tokió szeretné learatni a Kínával való gazdasági kapcsolatok előnyeit, de ugyanakkor nem akar vétkezni sem Peking, sem pedig Washington ellen, akkor ez az egyensúlyozó politika többé nem lesz lehetséges”.
Vagy mégis?
Abe Sinzó folytatni akarta a két nagyhatalom közötti egyensúlyozást, és mint befolyásos politikusnak, erre módja is volt. Az ellene elkövetett merénylet okairól szóló hivatalos közleményt nagyon sokan kétkedve fogadták. A közlés szerint holmi vallási összeesküvés állt a merénylet mögött.
Tény viszont, hogy a gyümölcsöző „kínai kapcsolat” sokaknak nagyon nem tetszett, ami nem is csoda, hiszen Kína gazdaságának mérete megelőzte Japánt és az újsütetű politikai és gazdasági hidegháború egyre vadabb módon folyik.
Úgy látszik, Macron, miután az Egyesült Államok nem szándékozik katonákat küldeni Ukrajnába, megértette: egy ilyen kaland Amerika nélkül nem megy. Ez viszont azt is jelenti, hogy a francia elnöknek az a terve, hogy Brüsszel távolodjon el Washingtontól és fűzze szorosabbra kapcsolatait Pekinggel, az se megy.
A szerző főmunkatárs
