Szentkirályi Alexandra: Budapest ma Gyurcsány Ferenc fogságában van

MH/ MTI
2024. április 6. szombat. 13:07

„Vajon kikhez folyik el a budapestiek pénze? Fordítsuk fel Gyurcsány Ferenc lapjait és vegyük sorra, kik ülnek a Városháza kényelmes kifizetőhelyein” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

„Első emberünk Mártha Imre”, akit 2006-ban, Gyurcsány alatt neveztek ki a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatójává – mondta.

„Ez idő alatt úgy lett veszteséges az MVM, hogy közben külföldi áramszolgáltatók rengeteg pénzt kerestek” – hangsúlyozta a kormánypártok főpolgármester-jelöltje. Szentkirályi Alexandra emlékeztetett, amint Karácsony Gergely beült a főpolgármesteri székbe, „jó bábként” azonnal ki is nevezte Mártha Imrét a Budapesti Közművek vezérigazgatójának.

„El is kezdte kitömni milliós bónuszokkal, és szemmel láthatóan Mártha nagyon szereti a luxust” – jelezte a videóban a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, megjegyezve, Gyurcsány Ferencet egy percig sem zavarta Mártha viselkedése, sőt azt mondta, hogy ő több Mártha Imrét szeretne.

„Több Mártha Imre nincs a városházán, de Gyurcsány embereiből akad még bőven, ebből is látszik, hogy Gyurcsánynak van főpolgármestere, a budapestieknek nincs” – jelentette ki a kormánypárti politikus, hozzátéve, a fővárost ki kell szabadítani „Gyurcsány hálójából” és „ki kell söpörni” az embereit a Városházáról.

„Változást Budapesten!” – zárta videóját Szentkirályi Alexandra.

Elolvasom a cikket