A kormány és a Fidesz–KDNP naponta támadások kereszttüzében áll + ViDEÓ

MH/MTI
2024. április 7. vasárnap. 21:22
Frissítve: 2024. április 7. 22:13

A politikus a támadásokkal kapcsolatban azt mondta, a kegyelmi ügy is az volt, és „ez a cirkusz is az, most ez a derék ember mindennap mindent elmond rólunk”.

Hangsúlyozta: „Az a párt, a Fidesz és az a kormány, amelyet a Fidesz és a KDNP támogat, Európa legsikeresebb pártja és valószínűleg az egész világ legsikeresebb pártja. Egymás után négy választást nyertünk kétharmaddal, amely páratlan Európában és világszinten is.”

Olyan politikai erők akarják most oktatni őket – tette hozzá –, amelyek egy-két százalékon állnak, vagy amelyek még soha nem voltak választáson, illetve olyanok, amelyeket „minden alkalommal tönkrevertek”.

Objektum doboz

Ők akarják megmondani, hogy mit és hogyan kellene csinálnia a legsikeresebb pártnak? – tette fel a kérdést. Mi nem lottón nyertük ezt a támogatást – jegyezte meg.

Béke, biztonság, munkahelyek, családok támogatása, fiatalok adómentessége, idősek megbecsülése, alacsony adók. Lehetne még hosszan sorolni, de ezek a legfontosabbak, ezeket a válaszokat adta a kormány, és ennek köszönhető, hogy a magyarok egymás után több választáson is óriási többséggel támogatták a kormányt és a kormánypártokat – hangoztatta a politikus.

„Az eredmények bennünket igazolnak a nap végén, a számok makacs dolgok, (…) nem hagyjuk, hogy mindenfajta izgalmas ember veszélybe sodorja azt, amit közösen elértünk” – jelentette ki.

Elolvasom a cikket