Hónapok óta nem volt olyan éles a verseny Trump és Biden között, mint most

Hónapok óta nem volt ilyen szoros a verseny Joe Biden jelenlegi elnök és elődje, Donald Trump támogatottsága között. A közvélemény-kutatások összesített átlaga alapján ugyanis rendkívül szoros verseny várható majd az elnökválasztás fináléjában – írta meg a Portfolio.

A héten több olyan felmérés is született, amelyek alapján a két aspiráns közti különbség csak hibahatáron (3 százalék) belül mutatható ki. Ha ez még nem adna elég okot az izgalomra, érdemes figyelembe venni azt is, hogy az elnökválasztáson nem az nyer, aki országos szinten több szavazatot szerez.

A győzelemhez elsősorban a tagállamokban kell összegyűjteni 270 elektori szavazatot.

Biden jön fel, de még messze a végjáték

A legnagyobb versenyhelyzettel a csatatérállamokban találkozhatunk majd, itt ugyanis a felmérések szerint Bidennek egyelőre nem sikerült behoznia a lemaradását. A jelenlegi elnök több társadalmi csoportban is sokat veszített a népszerűségéből, beleértve a fiatalokat, a függetleneket, a latinókat és a feketéket is. Ugyanakkor az elmúlt hónapban folytatott kitartó kampánya valamelyest segíthetett a helyzetén, még ha nem is jelentős mértékben.

A RealClearPolling, amely összesíti a közvélemény-kutatások átlagait, hónapok óta most először jelentette, hogy Biden csupán kevesebb mint egy százalékkal van lemaradva Trump mögött. Utoljára januárban volt ilyen csekély a különbség a két jelölt kötött, döntetlen pedig utoljára 2023 októberében volt.

Biden legutoljára tavaly augusztusban vezetett Trumppal szemben a felmérések szerint.

Elolvasom a cikket