Kettős Red Bull-siker Szuzukában

MH/MTI
2024. április 7. vasárnap. 9:24

A 26 éves holland pilóta sorozatban harmadik sikerét aratta a japán pályán, az idén harmadszor, pályafutása során 57. alkalommal diadalmaskodott F1-es futamon.

A Red Bull kettős sikert ünnepelhetett, Verstappen mögött ugyanis csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként. A dobogó alsó fokára Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője állhatott fel.

Rajtból kettőt is láthatott a lelkes és népes szuzukai közönség, az első start után ugyanis Daniel Ricciardo (RB) és Alexander Albon (Williams) autói kicsit összeértek, ennek nyomán mindketten a gumifalba vágódtak és feladták a futamot. Piros zászlós megszakítás következett, az újabb rajtra pedig nagyjából fél óra múlva kerülhetett sor.

Verstappent ugyanakkor nem zavarta meg a „közjáték”, az elsőhöz hasonlóan a második startnál is simán megtartotta a vezető helyet, mögé csapattársa, Pérez sorolt be, harmadikként pedig Lando Norris (McLaren) fordult el az első kanyarban.

Verstappen és a Red Bull az elejétől a végéig uralta a viadalt, a holland címvédő sikerét legfeljebb egy műszaki probléma akadályozhatta volna meg. Pérez remekül tartotta a második pozíciót, a kerékcseréknél pedig kiváló munkát végzett a szerelőcsapat, mind Verstappen, mind pedig Pérez esetében.

A valódi csata a harmadik helyért zajlott, egy ideig Norris volt jó helyzetben, a Ferrari azonban a riválisoktól eltérő taktikát választva egy kerékcserét hajtott csak végre Charles Leclerc autóján, így a hajrára a monacói versenyzőjé volt a harmadik pozíció. Leclerc azonban ezt nem tudta megtartani, Sainz ugyanis az utolsó körökben jobb tempót diktált, mint csapattársa, és át is vette a dobogós helyet.

A 23. születésnapját szombaton megünneplő Oscar Piastri a pontszerző, nyolcadik helyen ért célba, míg a hazai közönség előtt szereplő Cunoda Juki (RB) tizedik lett, így egy ponttal gazdagodott.

A világbajnoki idény két hét múlva Kínában folytatódik.

Elolvasom a cikket