Döntőnek beillő párharc: Real Madrid–Manchester City

MH/ MTI
2024. április 8. hétfő. 10:47

Kedd este a 14-szeres győztes Real Madrid vendége a címvédő Manchester City lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén. Sorozatban ez a harmadik BL-szezon, amelyben a összekerül egymással a két európai topcsapat.
Egy évvel ezelőtt az elődöntőben mérkőzött a Real Madrid és a Manchester City, a spanyol fővárosban lejátszott 1–1-es döntetlen után Josep Guardiola együttes hazai környezetben 4–0-ra kiütötte riválisát, esélyt teremtve ezzel története első BL-sikerének és a triplázásának is.
A párharc első mérkőzésének a Real Madrid jóval pihentebben vághat neki, hiszen kilenc napja nem lépett pályára, míg a Manchester City ugyanebben az időszakban két meccset is játszott, és közben óriási harcot vív a Premier League-ben címe megvédéséért.
A Real Madridnak – amely két éve az elődöntőben búcsúztatta a manchesterieket – ez lesz a 20. negyeddöntős párharca a Bajnokok Ligájában, az utóbbi 11 alkalommal egyaránt sikerrel vette ezt a szakaszt.
A Manchester City éppen a Realtól elszenvedett 2022-es, 3–1-es elődöntős vereség óta nem kapott ki az európai kupaporondon, ez a sorozat 22 találkozó óta tart, ami angol rekord. A 21 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Az Arsenal 2010 óta először jutott a legjobb nyolc közé a Bayernnel szemben a 2016/17-es idényben játszott egyenes kieséses párharcot a londoni gárda, amely akkor mindkét összecsapást 5–1-re vesztette el.
Hatalmas meglepetés lenne, ha ezt a teljesítményt a bajorok most meg tudnák ismételni, hiszen Thomas Tuchel vezette együttes rendkívül gyenge formát mutat. A Bayernnek – amelynek Lőw Zsolt a másodedzője – már csak matematikai esélye van a Bundesligában címe megvédésére, így 11 év után le kell mondania az első helyről, a hétvégén pedig a Heidenheim otthonában kapott ki kétgólos előnyről 3–2-re, 2000 óta először szenvedett vereséget egy újonctól.

A Mikel Arteta irányította Arsenal ezzel szemben idén is versenyben van a bajnoki címért az angol élvonalban, szombaton az élre ugrott a Premier League-ben, és a forduló végén is ott maradt.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések, a keddi program: Arsenal (angol)-Bayern München (német) 21.00
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 21.00

A két párharc visszavágóit jövő szerdán rendezik.

Elolvasom a cikket