Engedély nélküli gyógyszert találtak egy litván furgonban Nagylakon

MH/ MTI
2024. április 8. hétfő. 11:39

A közlemény szerint a járőrök a jármű átvizsgálása során a raktérben három leragasztott kartondobozra figyeltek fel, amelyet sem az utasok, sem a sofőr nem vallott magáénak. A gépkocsi vezetője mindössze annyit árult el, hogy a ládákat Romániában vette fel, de azt nem tudta, hogy mi van bennük.

A három dobozban összesen 26 620 olyan tabletta volt, amelyhez sem okmány, sem bizonylat nem tartozott.

A szakértői vélemény szerint a termékek nem szerepelnek a gyógyszerügyi hatóság adatbázisában, és a szállítás körülményei sem felelnek meg az előírt szabályoknak, mennyisége pedig egyértelműen átlépi a személyes használat mértékét.

A szükséges okmányok hiánya miatt felmerült annak gyanúja, hogy a készítmények hamisak, ezért az eljárásba a rendőrséget is bevonták.

A közleményben felhívták arra a figyelmet, hogy a gyógyászati készítmények beszerzése, behozatala, megrendelőhöz való eljuttatása kizárólag csak gyógyszer-nagykereskedelmi engedély birtokában végezhető.

Az elmúlt években számtalan hamisítvány jelent meg a piacon, amelyeknek káros mellékhatásai lehetnek, mivel azok nem estek át az előírt ellenőrzési, engedélyezési folyamaton – írta a NAV.

Elolvasom a cikket