2024. április 9. kedd. 9:34
A hír első hallásra olyan abszurdnak tűnt, mintha azt híresztelték volna, hogy lebontják a Várban a Mátyás-templomot vagy a Kossuth Lajosról elnevezett téren fölrobbantották az Országházat. Ami hihetetlen, a maga képtelenségében meg sem igen járja az eszünket: agyunk jóformán képtelen fölfogni, értelmünk a helyére tenni – az egész olyan, mintha hirtelen egy harang esett volna a fejünkre. És akkorát szól, hogy már nem is halljuk.
A hír, hogy a Krisztina körút 26. szám alatt 1990 óta működő Püski Könyvesház anyagi okok megszűnik (megszűnhet, komolynak tűnik a helyzet), egy Szerb Antal-novella címét juttatta eszembe: A szörnyeteg közeledése. Így ennyire közeledik, közeledne felénk a szörnyeteg – az eszerint váltig létező és uralgó rablókapitalizmus, az emberi ostobaság és rosszindulat, a tehetetlenség, a romlottság, a közöny, a gonosz kártékonyság iszonytató szörnyetege? Azt írja kiváló fiatal kollégám, Kovács Attila: „az üzlet fenntartása egyszerűen ellehetetlenült (…) hangos segélykiáltás ez a cikk”. Nemigen lehet mit hozzátenni, a döbbenet és a felháborodás szavakban alig kifejezhető hangsúlyain felül. A nemzeti szellemű magyar kultúra egyik legnagyobb szentélyéről, ha úgy teszik, nagy nemzeti kincsről, páratlan művelődés- és kultúrtörténeti értékről, a szó legnemesebb, leghitelesebb és legfelemelőbb értelmében emblematikus fellegvárról, jelképről, legendáról, fogalomról, ereklyéről van szó.
Hogy hogyan jutottunk idáig: egyelőre ne kutassuk. Azt sem, kik a felelősök azért, hogy a magyar kultúrát lassan ebek harmincadjára hagyják, hogy felváltani látszik – akárcsak a magyar irodalmat a nyolcvanas-kilencvenes években, szerencsére ott a helyzet némiképp változott – egy magyar nyelvű kultúra? Hogy a magyar nemzeti szellemet a legrafináltabb módszerekkel, tizennégy esztendő nemzeti kormányzása ellenére ott és úgy és annyira űzik-hajtják-mellőzik-fitymálják, ahol és ahogyan és amennyire csak lehet? Szünet nélkül, a legváltozatosabb eszközökkel és színtereken, itt és amott, így és amúgy, ezek és amazok (néha olyanok, akikről nem is sejtettük volna –sőt…)
A Püski Könyvesház felé cammogó szörnyeteg intő jel, gyanítom – ne legyen igazam, vagy ki tudja –, a legutolsók egyike. Mert ezt már tényleg nem lehet tovább tűrni. Tessék váltig megnézni a halálbiztos biztonságban működő sok-sok könyvesbolt kirakatát. Fekete Gyula és Jókai, Csoóri Sándor és Arany János, Csurka István és Berzsenyi Dániel helyett kiknek a nevei olvashatók ott, elsöprő többségben? Ja – ha hagyjuk… Ezt már sokáig nem tűrheti a Fennvaló, mondta nemrégiben egyik kedves barátom. Tévedett. Az Úr nemigen törődik avval, kinek ki ül a nyakán. Ha mi tűrjük, neki jó.
2009. augusztus 13-án abban az életre szóló, hatalmas megtiszteltetésben volt részem, hogy Farkasréten a fiatalabb nemzedékek nevében én búcsúztathattam Püski Sándort. Akkor és ott, nem sokkal a sorsfordító 2010-es választások előtt azt mondtam: „szólsz majd, nem feledkezel meg szegény magyarokról, erről a mindenáron szétzilálni akart, maradék népközösségről, amelyért ide küldettél.” Sándor bácsi, hiszem, most megmozdul odafönn. Akkor pedig…
A szerző író
