Bajnokok Ligája: Londonban négy, Madridban hat gól, mégsem dőlt el semmi

Villámgóllal kezdődött a madridi rangadó, miután Bernardo Silva kihasználta a rosszul felállított egyszemélyes sorfalat és 30 méteres szabadrúgásból betalált a hazai kapuba. A hátrányra kiválóan reagált a spanyol csapat és a 14. percre fordított két gyors kontrával Camavinga és Rodrygo révén. A folytatásban is a hazaiak voltak veszélyesebbek, de nem tudták növelni előnyüket. A második félidő elejétől egyre nagyobb fölényben játszó angol csapat a játékrész közepén előbb Phil Foden, majd a védő Josko Gvardiol gyönyörű átlövésével fordított.

Az edzői karrierje 200. mérkőzésén dirigáló Carlo Ancelotti madridi együttese a harmadik kapott gól után sem esett össze. Sőt, sebességet váltott, aminek gyorsan meglett az eredménye, méghozzá egy szépségdíjas gól formájában, Vinicius Junior keresztlabdáját ugyanis Valverde kapásból lőtte a jobb alsó sarokba 14 méterről. Ezek után a Real maradt aktívabb, újabb gólt azonban nem tudott szerezni, így 3-3-ról folytatódik a párharc a jövő héten Manchesterben.

BAJNOKOK LIGÁJA NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 3–3 (1–1) – élőben az NSO-n!
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. V: Letexier (francia)
Real Madrid: Lunyin – Carvajal, Tchouaméni, Rüdiger, F. Mendy – Valverde, Kroos (Modric, 72.), Camavinga – Bellingham – Vinícius Júnior (Joselu, 86.), Rodrygo (Brahim Díaz, 71.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
A kispadon: Kepa (k.), Fran González (k.), Militao, Nacho, L. Vázquez, Ceballos, Fran García, , Güler
Manchester City: S. Ortega – Akanji, Dias, Stones, Gvardiol – Rodri, Kovacic – Foden (Julián Álvarez, 87.), Bernardo Silva, Grealish – Haaland. Menedzser: Josep Guardiola
A kispadon: Ederson (k.), Carson (k.), Doku, De Bruyne, Sergio Gómez, M. Nunes, Bobb, Susoho, R. Lewis
Gólszerző: Dias (12. – öngól), Rodrygo (14.), Valverde (69.), ill. Bernardo Silva (2.), Foden (66.), Gvardiol (71.)

A londoni meccsen is gólgazdag és élvezetes volt. A találkozót a hazaiak kezdték jobban, de hiába kerültek előnybe Bukayo Saka találatával, a Bayern Serge Gnabry és Harry Kane góljaival még az első félidőben fordított. A fordulás után sokáig a bajor alakulat elképzelései szerint alakult a játék, de nem tudták megduplázni előnyüket, Leandro Trossard pedig a hajrára fordulva egyenlített.

Arsenal (angol)–Bayern München (német) 2–2 (1–2)
London, Emirates Stadion. V: Glenn Nyberg.
Arsenal: Raya – B. White, Saliba, Gabriel, Kiwior (Zincsenko, a szünetben) – Ödegaard, Jorginho (Gabriel Jesus, 66.), D. Rice – Saka, Havertz (Partey, 86.), Martinelli (Trossard, 66.). Menedzser: Mikel Arteta
Bayern München: Neuer – Kimmich, Dier, De Ligt, Davies – Goretzka, Laimer – Sané (Coman, 66.), Musiala, Gnabry (Guerreiro, 70.) – Kane. Vezetőedző: Thomas Tuchel
Gólszerző: Saka (12.), Trossard (76.), ill. Gnabry (18.), Kane (32. – 11-esből)

A visszavágókat jövő szerdán rendezik.

Elolvasom a cikket