Egy norvég városban kizárólag ukrán menekülteket fogadtak volna be

MH/ MTI
2024. április 9. kedd. 21:50

Jonas Gahr Störe miniszterelnök törvénytelennek nevezte a február 13-án hozott rendeletet, amellyel a drammeni városvezetés szerinte túllépte a hatáskörét. Mint mondta, az országban működő 357 önkormányzat nem dönthet a befogadott menekültek nemzetiségéről, csak az emberek számáról.

A fővárostól, Oslótól 40 kilométerre fekvő Drammen polgármestere a norvég Konzervatív Párt tagja, a városi tanácsban pedig a konzervatívok egy bevándorlásellenes párttal és a Nyugdíjasok Pártjával alkotnak többséget.

Kristin Surlien, a norvég Konzervatív Párt vezető drammeni politikusa a Drammens Tidende helyi lapnak nyilatkozva meglepetésnek nevezte a kormányhivatal határozatát, és azt mondta, megvitatják, miként lehetne továbblépni.

A drammeni hatóságok által korábban közölt adatok szerint 2023-ban a településnek 103 ezer lakosa volt, közülük 31 ezren bevándorlók vagy bevándorló szülők leszármazottjai.

A statisztikai hivatal szerint a városban élő külföldiek főként lengyelek, litvánok, irakiak, pakisztániak és szomáliaiak. Az 5,5 milliós népességű skandináv ország a norvég bevándorlási hatóságok adatai szerint 2022 óta 70 800 ukrán menekültet fogadott be.

A hivatalos adatok szerint 2023-ban 877 ezer külföldi élt az országban, főként lengyelek, litvánok, svédek, szomáliaiak és németek.

Elolvasom a cikket