Hatékony fegyvert találtak a káros mikroműanyagok ellen

Több hazai szennyvíztisztító telep felmérése során derült ki, hogy a tisztítandó szennyvízzel beérkező mikroműanyagok egy részét a rácsszűrés során keletkező rácsszeméttel a mechanikai tisztítási fokozatban eltávolítják. A homok- és zsírfogóból kikerülő hulladékáramokkal ugyanakkor jelentős része kerül a szennyvíztisztítás során keletkező szennyvíziszapba, amelynek későbbi hasznosítása során fontos ezt figyelembe venni.

A vizsgálatok alapján a szennyvíziszapban közel 80 részecske volt kimérhető egy gramm szárazanyagban.

„Számításba véve a Magyarországon évente keletkező közel 170 ezer tonna szennyvíziszapot, ez mintegy 13 000 milliárd részecskét jelent, ami tömegre vetítve 1320 tonna mikroműanyag. A leggyakrabban kimutatott mikroműanyag-típusok a szennyvíziszapban a poliészter (például PET), polietilén és polipropilén voltak” – hívták fel a figyelmet.

A szakemberek kiemelték, hogy a tisztított szennyvízzel és a szennyvíziszappal a környezetbe kerülő mikroműanyag mennyiségét elsődlegesen a szennyvíz keletkezési helyén lehet csökkenteni, vagyis minél kevesebb mikroműanyag kerül a háztartásokban keletkező szennyvízbe, annál kevesebb jut vissza a természetbe.

A szakemberek ezért kiemelten fontosnak tartják a lakosság hozzájárulását a mikroműanyag szennyezés megelőzéséhez. Ennek módja lehet többek között a mikroműanyagot tartalmazó kozmetikumok, törlőkendők és tisztítószerek használatának mellőzése, mosógépekre szerelhető szűrők alkalmazása, valamint nem műanyag háztartási eszközök használata.

Elolvasom a cikket