Izgalmasabb versenyeket ígér az idei Nemzeti Vágta

„2024-ben több változás lesz, amelyek még izgalmasabbá teszik a versenyeket. Idén először az ifjúsági mezőnyt két csoportra osztjuk: a 10–14 évesek a Huszárgyerek Vágtán versengenek, a 14–18 évesek pedig a Kishuszár Vágtán indulhatnak. Eddig a 10–16 éves korosztály versenyezhetett, most pedig a 17–18 évesek is indulási lehetőséget kapnak” – mondta Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója.

További újdonság, hogy a távok csökkennek, így még szorosabbá, izgalmasabbá válnak a versenyszámok. Fontos változás, hogy idén a döntőbe bejutó valamennyi település képviselője grandiózusabb megjelenést kap: a futamok előtt kocsin viszik őket körbe a pályán, bemutatva mindenkit a több ezer nézőnek.

2024-ben 16 vidéki és határon túli Elővágtán mérkőznek meg május és augusztus között a települések lovasai. A 11 anyaországi előfutam között találjuk a Festetics Vágtát, amely idén 15. alkalommal kerül megrendezésre Gyenesdiáson, továbbá két új helyszínt is üdvözölhetünk: Szemenyét és Vasadot. A határainkon túl 5 Elővágtára kerül sor, így a Vajdasági, a Székely, a Felvidéki, a Muravidéki és a Partiumi Vágtára.

Elolvasom a cikket