Nagy Márton: Oldani kell a gazdaság dualitását

MH/MTI
2024. április 9. kedd. 12:35

A tárcavezető a Versenyképességi Konferencia 2024 című kétnapos rendezvényen elmondta: a magyar, nyitott gazdaságban, erős külföldiműködőtőke-beáramlás (FDI-beáramlás) és beruházási ráta mellett duális szerkezet alakult ki. Ebben ötven százalék a külföldi tulajdon aránya, és azt kell elérni, hogy ezek ne elszeparáltan, hanem a magyar cégekkel együtt működjenek – hangsúlyozta. Megoldásként említette a hazai vállalatok termelési láncokba kapcsolódását, és azt mondta, hogy a hazai – tier1 és tier2 besorolású – első körös, közvetlen és második körös beszállítók részarányát ötven százalékra kell emelni.

Megemlítette, a magyar tulajdonú vállalatok munkatermelékenysége dinamikusan javul, a külföldi irányítású vállalatok azonban két és félszer hatékonyabban működnek. A hazai tulajdonú cégek térnyerése 2010-óta tapasztalható, a turizmus, vendéglátás, bankszektor, élelmiszergyártás, építőipar, távközlés területein a legjelentősebb – ismertette. A magyar vállalatok exportértékesítése jelentősen emelkedett, 2022-ben már meghaladta az összes vállalati kivitel negyedét.

Tavaly mérséklődött a beruházási aktivitás, azonban továbbra is kiemelkedő, a GDP-arányában 26,5 százalékos a magyar beruházási ráta és töretlen a külföldi működőtőke-beáramlás. A vállalati beruházásokon belül a magyar irányítású vállalatok részaránya 50–60 százalék között volt az elmúlt években.

Fontosnak nevezte, hogy minél több „nemzeti bajnok”, nemzetközileg is versenyképes hazai nagyvállalkozás jöjjön létre, számuk a mostani 24-ről a 40-re nőjjön, és. Szükségesnek nevezte emellett húszezer exportképes kkv létrejöttét és a kifektetéseknek, a hazai vállalatok kifelé irányuló közvetlen tőkebefektetéseinek ösztönzését. Megjegyezte, hogy több ágazatban is eléri, sőt meghaladja a külföldre irányuló hazai kifektetések jövedelmezősége a Magyarországon lévő külföldi befektetésekét.

Fábián Gergely, az NGM iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szerint a magyar gazdaság leküzdötte a válságsokkokat és visszatért a növekedési pályára., ehhez a foglalkoztatási rátát 85 százalékra kell növelni. A cél a gazdaság újraiparosítása, ahol a termékexport a GDP-arányában eléri a száz százalékot – mondta.

A versenyképességi stratégia alapja, hogy a vállalatok maguk mondják meg, hogy mire van szükségük, a makroszemlélet helyett a mikroszintű megközelítés szükséges – mondta. A versenyképességi stratégia 1300 vállalat közvetlen vagy szakmai szervezeten keresztül közvetített szakmai javaslatából épül fel – ismertette. A stratégia alappillérei a hazai hozzáadott érték növelését szolgálják, a hazai termékek előtérbe helyezését.

Nagy Ádám, az NGM iparügyekért felelős helyettes államtitkára szerint a stratégia magja egy iparstratégia, a dokumentum 2024-től indul, nyilvánosan elérhető a kormány honlapján. Fontos érdeme, hogy koordinált keretek között meghatározza az állam feladatát. Ez erőteljesebb koordinációt jelent az ágazatokkal, a szabályozás kialakítását, az oktatás- és támogatáspolitikát, valamint infrastrukturális szükségleteket – összegezte.

Elolvasom a cikket