Példamutató magatartást kérnek a kapitányoktól a játékvezetők

MH/MTI
2024. április 9. kedd. 23:57

„A játékosok követnek téged, és ha te nyugodt vagy, a játékosok is nyugodtabbak” – mondta az Eb-n szereplő csapatok trénereinek tartott előadásán Roberto Rosetti, az UEFA játékvezetői bizottságának vezetője.

Az olasz ex-bíró felhívta a figyelmet: szeretnék elkerülni azt, hogy feleslegesen lapokat kelljen osztogatniuk, elsődleges céljuk, hogy megóvják a játék pozitív képét.

„Keményen fel fogunk lépni az egyértelmű esetekben, mert ezeknek az elkerüléséért tennünk kell valamit. Ugyanakkor ebben a munkában számítunk rátok, mert rendkívül fontosak vagytok nekünk” – jelentette ki kollégái nevében Rosetti.

Az UEFA április végéig akarja megnevezni azokat a bírókat, akik ott lehetnek a németországi kontinenstornán. A kiválasztott játékvezetők aztán május 13. és 16. között Frankfurtban speciális oktatáson vesznek részt. A videobírók Lipcséből dolgoznak majd az Eb alatt, és a szabályok értelmében csak akkor avatkozhatnak majd be, ha a pályán lévő bírók egyértelműen rossz döntést hoznak – állította Rosetti.

Az Európa-bajnokság június 14-én kezdődik és július 14-ig tart. A Marco Rossi irányította magyar válogatott a házigazda németek mellett a skótokkal és a svájciakkal találkozik majd a csoportkörben.

Elolvasom a cikket