– A G7-országoknak a következő tíz évben több mint tízbillió dollárra lesz szükségük ahhoz, hogy végrehajtásk azokat az újrafegyverkezési és biztonságpolitikai terveket, amelyekkel a különféle globális, de mindenekelőtt a Kína és Oroszország jelentette fenyegetésre válaszolni akarnak – derült ki a Bloomberg riportjából. Ez mennyi? 70-80 évnyi magyar költségvetés? Nyilván a pénz előteremtése nagymértékben a politikai akaraton múlik, de reális ez? Figyelembe véve, hogy a G7-országok között ott van a permanens válságban lévő Olaszország; Németország, amit csak egy lépés választ el a recessziótól; vagy a brutálisan elöregedett Japán, ami már benne is van…
– Gyakorlatilag ez egy felfoghatatlanul sok pénz. Ez az egyik része a történetnek. A másik pedig az, hogy ezekkel a számításokat, különösen egy olyan pénzügyi befektetői háttérrel rendelkező lap esetén, mint a Bloomberg, az embernek mindig egészséges kritikával kell fogadnia. Nem lehet látni, és nem szokták közzétenni, hogyan jött ki nekik ez az összeg. És innentől kezdve az egésznek finoman megkérdőjelezhető a hitelessége.
Nyilvánvalóan abban érdekeltek, hogy a pénz az államtól a magáncégek felé áramoljon, szóval vegyük észre a lólábat, ami kilóg.
Ettől függetlenül ez egy érdekes kérdés. A modern háború egy nagyon összetett valami, és tény, hogy a szárazföldi hadviselésben nem állnak jól a nyugati hatalmak, de a légierőben, a felderítésben, az űrhadviselésben, illetve az űrképességekben, különösen az Egyesült Államok messze erősebb, mint bárki más, és ez az előny valószínűleg pár éven belül nem is fog drasztikusan megváltozni, hacsak valami extrém dolog nem történik.
A modern háború nagyrészt a levegőben dől el. Mert onnantól kezdve, hogy valaki megszerezte a légi fölényt, az adott felszínen – legyen az a tenger vagy a szárazföld – az történik, amit ő akar.
Egyébiránt fontos, hogy egyrészt a globális nagyhatalmak közötti, hagyományos háború alapvetően kizárható, mert az atomháborúba torkolna, és azt senki nem akarja. A proxyháborúknak pedig megvan az az óriási problémájuk, hogy nagyon sok pénzbe kerülnek, és az eredményük meg nem garantálható.
Ezért én úgy látom, hogy ez egy riogatás – pénzügyi megfontolások miatt.
Sem a nyugati társadalmak, sem a nyugati gazdaság nincs abban az állapotban, hogy egy ilyen mennyiségű költést megengedhessen magának. Ehhez először az egész nyugati, szolgáltatásközpontú, a kétkezi munkát elutasító kultúrát kéne drasztikusan megreformálni. Ehhez nagyon-nagyon sok és kemény lépésre lenne szükség, amelyek ráadásul a felvázolt időintervallumon belül szerintem nem is igazán megvalósíthatók.
Tehát ez egy sokkal inkább egyfajta wishful thinking (vágyvezérelt gondolkodás – a szerk.), mint egy stratégiai terv.
– Mindenesetre az uniós vezetők is arról beszélnek mostanában, hogy Európának át kell állnia a hadigazdaságra, bár Ursula von der Leyen nem engedne közben például a zöldátállásból sem. Ha az orosz gazdaság mutatóit nézzük, a 2022-es ukrajnai inváziót szemmel láthatóan egy nyolcéves felkészülés előzte meg. Kína pedig a tervgazdasággal vegyített, államkapitalista berendezkedése miatt tér el nagyon a Nyugattól. Megvannak itt, akár az EU-ban, akár a G7-országok esetében a szerkezeti és ipari képességek egy ilyen grandiózus terv végrehajtásához?
– Az alapvető probléma szerintem abban áll, hogy a kecskéről és a káposztáról szóló mesét a jelek szerint nem ismerik Nyugaton. Egy tortát sokféleképen újra lehet osztani, de a mérete az adott. Legyen szó bármiről: zöldátalakításról, fegyverkezésről, jóléti társadalmakról – nyilvánvaló korlátaink vannak.
Mintha ezt az alapvető összefüggést nem lennének hajlandóak fel- és beismerni, így viszont csak saját magukból csinálnak – mondjuk így – bolondot a nyugati vezetők. Tehát egész egyszerűen a nyugati gazdaság bármennyire is erős, nem bír el mindent. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy a jelenlegi, egészségtelen életmódomat folytatva akarok maratont futni – ennek így előbb-utóbb csúnya vége lesz.
Éppen ezért ezeket a nagyon nagy kijelentéseket hatalmas adag kétkedéssel célszerű fogadni, mert egész egyszerűen az alapjai nincsenek meg ezeknek az állításoknak.
És valóban, ahogy mondta, 2014 óta Oroszország pontosan azért, mert látta, hogy milyen szankciós szabályokat hoznak ellene, elkezdett felkészülni arra, hogy ha alkalmasint kitör egy háború, a következményi ne érjék meglepetésszerűen. Az orosz vezetés emiatt sokkal kedvezőbb helyzetből kezdte meg ezt a háborút. Például Oroszországban lényegében nem volt tejfeldolgozó ipar, mert tönkrement a kommunizmus után, és szinte minden feldolgozott tejterméket külföldről importáltak. ’14-ben viszont elkezdték kiépíteni a sajátjukat, és most már szinte nem is importálnak se Németországból, se Ausztriából, se máshonnan.
A Nyugat, mintha elfelejtette volna levonni ebből a tanulságokat. Másrészt nagyon kiszámíthatóan gondolkozik, nagyon kiszámíthatóan cselekszik, és mindig meglepődik, amikor a saját kiszámíthatóságát kihasználják ellene.
– Egyébként ha most benne ragadunk ebben a háborús pszichózisban, az hogyan fogja átalakítani a mindennapjainkat? Itt több dolog is eszembe jut: az egyik a központosítás és a totális megfigyelés – tulajdonképpen a paranoia kérdése –, amelyre láttunk példát az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után vagy korábban a mccarthyzmus formájában. A másik, hogy ha tíz éven át tízbillió dollárt beleölünk a fegyverkezésbe, az nem vonja-e szükségszerűen maga után a fegyveres konfliktusok számának megszaporodását? Elvégre a hidegháborús fegyverekkel sem a harmadik világháborút vívták meg végül, hanem Vietnamba mentek, Afganisztánba mentek, és így tovább.
– Hadd kezdjem távolabbról. Többször elmondtam, de elmondom most is, mert fontos az, hogy én nagyon sokáig az összeesküvés-elméleteket a hiányos tudással, de rendkívül komoly képzelőerővel rendelkező emberek modern mítoszainak tartottam. Egészen addig, amíg el nem kezdtek olyan történetek megvalósulni, amelyekről soha nem gondoltam volna, hogy bármikor előfordulhatnak.
Nagyon szeretném azt mondani, hogy ez a gondolatmenet csak egy összeesküvés-elmélet alaptézise, de nem tudom nyugodt szívvel ezt állítani, mert tudja, mi választja el sok esetben manapság az összeesküvés-elméleteket a valóságtól? Hat hónap. Olyan folyamatok zajlanak a szemünk láttára, amelyeknek se a hátterét, se a gyökerét nem ismerjük, csak az események láncolatából tudunk következtetni arra, hogy pontosan mi és miért történt.
Kétségtelen, hogy a megmaradt szabadságjogok, a megmaradt gazdasági lehetőségek, a megmaradt függetlenség felszámolásához a háborús pszichózis alkalmas lehet. Csak akkor mi marad? És tűrni fogjuk-e ezt?
Lássuk be, azok a magasztos alapelvek, amelyek a Nyugatot és a demokráciát megkülönböztették az autokráciáktól, fokozatosan elhalványulnak. Amikor olyan helyzetek vannak, hogy valakit a keresztény hitéért meghurcolnak, ellenben a más hitek gyakorlása fölött – legyen szó akár buddhizmusról vagy sintoizmusról, vagy iszlámról – szemet hunynak, sőt akár még kifejezetten támogatják is, az emberben fölvetődik a kérdés, hogy a kereszténység, amely szerves részét képezi a nyugati identitásnak, miért van üldözésnek kitéve?
Van egy pont, amelyet nemsokára el fogunk érni szerintem, ahonnan nem lehet tovább hátrálni. Tehát ahonnan már azok a jellegzetességek, amelyek egy autoriter rendszer sajátjai, a Nyugaton is látványosak lesznek. Gondoljunk csak bele például abba, hogy a genderideológiával mennyire lehet nyilvánosan szembemenni vagy sem…
Mindezek arra mutatnak, hogy a Nyugaton belül egy ideológiai háború zajlik, és ebben nagyon sokan bármilyen eszközt megengednek maguknak, és úgy gondolják, hogy megengedhetnek maguknak.
Tehát én ebből a szempontból közelíteném meg ezt a kérdést: ez a háborús hisztériakeltés nem is annyira a tényleges külső veszélyről szól, mert amíg az Egyesült Államok és a NATO áll, addig külső fenyegetés Európát katonailag nem nagyon fogja érni. Az Egyesült Államok garantálja az atomarzenáljával a kontinens biztonságát. Viszont ez egy nagyon jó alkalom lehet arra, hogy az uralkodó, neoliberális elit a maradék szabadságjogokat is elvegye az emberektől.
