Most, hogy berobbant a tavasz, a hivatásos és a műkedvelő tüntetők ismét elindulhattak. A Budapestre mostanában jellemző megmozdulások erősen évszakfüggők. A tavaszon kívül az ősz tűnik a legalkalmasabbnak a véleménynyilvánításnak ehhez a formájához. A papírforma szerint ilyenkor nincs sem farkasordító hideg, sem gatyarohasztó kánikula. Télen az utcai mozgalmárok inkább síelnek vagy ücsörögnek a radiátorok mellett, nyáron meg irány a Balaton, a tengerpart és sokféle más, lehetőleg külföldi célpont.
A tüntetők tehát újra itt vannak. Talán nem érdektelen leírni legfőbb jellemzőiket. Ők valójában azért mennek az utcára, meg a terekre, hogy kifejezzék elégedetlenségüket valamivel vagy valakivel szemben. Szabad országban ennek semmi akadálya nincs. Nálunk sincs. A tüntetők a szabadságjogok korlátozásáról rikoltoznak, a legázolt sajtó- és véleményszabadság hazájában ott zúg már-már kötelezően a „Mocskos Fidesz”. Meg a „Szabad ország, szabad oktatás!”, utóbbi behelyettesíthető tetszőleges másik szóval.
A szabadidős elfoglaltságok között előkelő helyet foglal el a tüntetés. Jellemzően városi, leginkább fővárosi mozgásforma ez. A „korlátok közé szorított, szegény, elnyomott” balsajtóban felépített és közzétett előkészületek után a tüntető elindul megannyi kollégája felé. Ott vannak az utcákon és a tereken, várják éppen aktuális vezérfigurájukat. Bárkiből lehet főkolompos: az alapvető munkafegyelmet folyamatosan szétrúgó tanárból, tanítóból, bekattant kórházi nővérből, minél ocsmányabbul kiabáló süldőlányból és amint mostanában látjuk, lehet vezérürü az áruló jobbjampecekből is. Az lényegében mindegy, hogy mit árult el, az a legjobb, ha minél többet és többeket. Az ideális az olyan törtető ficsúrforma, aki a legteljesebben eladta magát azoknak, akikre évtizedeken át köpködött.
Az erre kiképzett tudósok azt állítják, hogy a ma tüntetője jellemzően középosztálybéli. Sem nem túl gazdag, sem nem szegény, olyan átlagos, se ide, se oda ember. Kormányozható és különösebb erőfeszítés nélkül meghülyíthető. Hergelhető, kerítéseknek nekihajtható. Olyanok, akik azt gondolják magukról, mindent, sőt még annál is többet megérdemelnek. Az jár nekik. Leginkább azoktól, akiket olyan szívesen mocskolnak. Kormánytól, intézménytől, szervezettől, várostól, falutól, meg úgy általában mindentől és mindenkitől.
Évek óta ugyanaz az utcai kórus ugyanarról és ugyanazoknak kiabál. Azokat a jogaikat követeli, amiket senki nem vett el tőlük. Hol gyermekvédelmi lázban ég, hol oktatásügyi jelszavakat skandál, és mostanra eljutottak oda, hogy igazából teljesen mindegy is, mi az ürügy, ami miatt végighullámoztatják magukat a pesti utcákon, egészen a Parlamentig, teljesen mindegy, csak jó hangos legyen.
A közösségi felületeken talpig ukrán zászlóba öltözött tüntetők szerint a háború jobban szolgálja az embert, mint a béke, a család az család, bárkikből összeállhat. A gyerekeink, unokáink szabad szexuális fejlődéséhez igenis hozzátartozik az LMBTQ-lovagok közelengedése hozzájuk. Meg a fő tétel: Magyarországon lopnak. A hatalom korrupt és lopós.
Ja. Aztán hazamennek szépen berendezett házaikba, aminek fenntartási költségeit eléggé szinten tartja a rezsicsökkentés. Megtervezik, hogy a forró nyárban melyik tengerpartra, melyik autópályán utazzanak, úgy, hogy SZÉP-kártyára kapott pénzüket még itthon is jól el tudják költeni. Ha eljön az ideje, és új ház kell a középosztály gyerekének, gátlás és habozás nélkül felveszi a CSOK-ot. Mindez persze abból jön, amit elloptak.
Így állunk hát a derék tüntetőkkel és így az általuk szívesen szidalmazott, ám nekik is kedvező hatalommal. Demokrácia van – mindenkinek.
A szerző író
