Szilléry Éva
2024. április 10. szerda. 5:41
Egy magyar asszony a két gyerekével a fiumei kikötőben áll, arra várva, hogy a kivándorló hajóba beszállhasson, az ellenőr azonban nem engedi fel, mert lázas a fiúgyermeke, Jancsika. Így indul a Mari története.
A magyar asszony a címbeli Mari, Bencsik Gábor dédmamája, aki azért várakozott a hajóra, hogy visszatérhessen férjéhez Amerikába a két gyerekkel. Egy fejezettel arrébb hangzik el a gyermek szájából a kérdés, miszerint „igaz, hogy a szerbek elveszik tőlünk Fiumét?” 1915 tavaszán vagyunk, javában tart már a háború, mindezt az asszony akkor érti meg, amikor jó néhány hét várakozás után sem indul el az a hajó az Újvilágba, egyelőre nincs visszaút.
A nő egyedül marad a háborúval, két gyermekével és a hitével. Bencsik regénye mélyen a történelembe ágyazott történet a nagymamája elmondása alapján született regény a túlélésről. Mari útja egyszerre a háborús évek egyéni keresztútja, de a női sors megalkuvásokkal teli kiszolgáltatottságának példázata is. Kezdve a megvetéssel, amelyet leányanyaként vidéken elszenvedett, amelyből aztán Amerikáig menekült, hogy az időközben New Yorkban karriert építő másik udvarlójánál boldogságot találjon. Terve azonban nem sikerült: hazajött első gyermekéhez, a háború azonban nem engedte, hogy Amerikába visszatérjen.
Bencsik regénye érzékeny pontját fogja meg a kivándorlásoknak: az itthon maradt gyerekekét, a kettészakadt családok drámáját, amely nemcsak Marié és nem csupán a háborús évek kényszerében született rossz döntések egyike. Végighúzódik a huszadik századon, a kommunizmus évein, amelyek sorra termelték ki az efféle családszakadásokat, hiszen a diktatúrának kellettek a „zálogként” itt tartott gyerekek.
Mari hánykolódása ott kezdődik el, amikor leányanyaként a társadalom megvetését kellett viselnie, visszatérve az amerikai férjet és az újvilágbeli jövőjét egyszerre vonták kérdőre, mígnem aztán tényleg illúzió maradt a tengerentúli letelepedés. Igazi kelet-európai „se itt-se ott” állapot, egy lebegtetett jobb jövő lehetőségével. Az asszonynak Magyarországra kell menekülnie, de a háború lezárásával sem ér véget a vándorlás.
Több generáció távlatából a szerző kellő eltartással, mégis mély empátiával beszél a női lét kiszolgáltatottságáról és a történelemnek kitett emberi sorsokról. Úgy, ahogyan neki elmesélték a fordulatos életutat, és ahogyan ő maga elképzelte az asszony vándorlását, aki gyakorlatilag a történelem viharain cipeli keresztül két gyerekét.
A Mari története hitvallás is, nem véletlenül választotta a szerző a feszületet a fülszöveg illusztrálására. Nemcsak az élni akarás hite, de az isteni akaratnak alávetett ember alázata a főszereplő története. Olyanfajta attitűdből szemléli a maga sorsát, amely távol áll a jelenünktől, hiszen minden megrázkódtatása mellett két gyerek felnövekedését mondja el.
