Döbbenetes mi történik az aggyal a halál után

A kutatók azt feltételezik, hogy az élet és a halál közötti határ nem válik el olyan élesen egymástól, mint azt korábban gondolták – írja a borsonline.hu.

Valami történik az agyban, aminek nincs értelme – nyilatkozta Jimo Borjigin, a Michigani Egyetem neurológus professzora a halál beállta kapcsán. A tudóst évek óta nyugtalanított az a kérdés, hogy mi történik velünk, amikor meghalunk.

Az orvos ismerte a beszámolókat a halálközeli élményekről. Gyakran az érintettek arról számoltak be, hogy a testükön kívül utaztak fényforrások között, ahol halott rokonok fogadták őket – írja a The Guardian nyomán a borsonline.hu. A szakemberek szerint a traumát átélt vagy kreatívabb gondolkodású emberek nagyobb arányban élnek át ilyen tapasztalatokkal, ugyanakkor az is lehet, hogy ez a momentum az agy utolsó kísérlete arra, hogy újraindítsa magát.

2019-ben a Yale Egyetem kutatói lefejezett sertések agyát vizsgálták, amelyek még hat órával később is a működés jeleit mutatták, ami arra utal, hogy az élet határai a halál területére is átnyúlnak. A vizsgálatok folytatódnak a témában, az orvosok pedig azt remélik, hogy eredményeikkel jobban megértik az életet és annak működését.

Elolvasom a cikket