Nem folytatja pályafutását Zuzana Caputova

Zuzana Čaputová nevét a nyugati médiában tavaly többször is Jens Stoltenberg NATO-főtitkár lehetséges utódjaként emlegették, aki idén ősszel, tíz év után távozik a szövetség éléről. Szerdán azonban kiderült, hogy az államfő nem folytatja pályafutását. Mint a pozsonyi Új Szó cikkéből egyebek mellett kiderül, nem valószínű, hogy idén nő kerül a szövetség élére, miután Mark Rutte holland miniszterelnök és Klaus Iohannis román elnök maradt versenyben a NATO vezetői posztjáért. Kaja Kallas észt miniszterelnök feladta ambícióit.

Caputová egy sajtótájékoztatón elmondta, június 15-e után – ekkor váltja őt föl Peter Pellegrini – először pihenni fog. Leszögezte, mindenképpen Szlovákiában marad. Hozzátette, a terveit egyelőre nem szeretné pontosítani, de biztosított mindenkit, hogy jelenleg nincsenek politikai ambíciói.

Elolvasom a cikket