Parlamenti választást tartanak Dél-Koreában

MH/ MTI
2024. április 10. szerda. 10:47
Frissítve: 2024. április 10. 12:18

A KBS közszolgálati televízió az előzetes felmérések alapján azt közölte, hogy a DP a 300 fős parlamentben 178-196 képviselői helyet fog megszerezni. A kormányzó Népi Erő Pártja (PPP) pedig valószínűleg 87-105 mandátum birtokosa lesz. A JTBC, MBC és az SBS helyi műsorszolgáltató különálló felmérései alapján is hasonló eredményre lehet számítani.

A 300 mandátumból 254-et közvetlen szavazás útján ítélnek oda, míg a fennmaradó 46 mandátumot az összesített szavazatok alapján osztják szét a pártok között.

Helyi idő szerint délután öt órakor 64,1 százalékos volt a részvételi arány, a szavazóhelyiségeket pedig egy órával később zárták.

Jelenleg a 2022-es elnökválasztáson győztes Jun Szogjol az államfő az országban, azonban pártja, a PPP kisebbségben kormányoz az ellenzéki, de többséget birtokló DP mellett. Jun számára sorsdöntő lehet a mostani szavazás, hiszen ez alapján dől el, hogy nagyobb befolyást tudhat-e majd magának a parlamentben a hivatali idejéből hátralevő három évben.

A PPP elnöke, Han Donghun kampánya során nagyobb támogatásra bíztatta az embereket, hiszen pártja az elmúlt két évben nehezebben tudta keresztülvinni és kivitelezni terveit az ellenzéki többség miatt. Hozzátette, hogy a választás eredménye nagy valószínűséggel csak pár ezer szavazaton fog múlni.

Az I Dzsemjong vezette DP szerint azonban Jun kormánya alkalmatlan az ország vezetésére, amelyet jól mutat az országban meredeken emelkedő infláció, a lakhatási nehézségek és a több mint egy hónapja tartó orvossztrájk.

A PPP azonban kitart álláspontja mellett, hogy a máig elhúzódó nehézségek a Jun előtti Mun Dzsein-kormány ideje alatt is fennálltak, és megoldásuk az ellenzék konstruktivitásának hiánya miatt nehezen megvalósítható.

A két nagyobb párt mellett a választásokon indulhatott még a Korea Újjáépítése Párt, a botrányokba keveredett korábbi igazságügyi miniszter, Dzso Guk vezetésével. Továbbá az Új Jövő Pártja, amelyet a korábbi miniszterelnök, I Nagjon alapított. Valamint a megbuktatott volt PPP-elnök, I Dzsunszok vezette Új Reform Párt.

Elolvasom a cikket