Sikolyoktól és ordibálástól volt hangos a budapesti park

Kellemes tavaszi meleg, vidám gyerekzsivaj és padon ücsörgő nyugdíjasok színes forgataga fogadja az embereket egy átlagos délelőtt a zuglói Zsivora park árnyas fái és barátságos padsorai között. Csupán a sétányt szennyező hátborzongató vértócsa nyomai árulkodnak arról, hogy a park koránt sem mindig ilyen békés: ugyanis késő délután brutális támadás történt a napokban.

Lapunk úgy tudja, hogy aznap, naplemente idején sikolyokra és ordibálásra lettek figyelmesek a helyiek, hamarosan az is kiderült, hogy nem ok nélkül: egy többtagú társaság ugyanis információink szerint rátámadt két, a padok egyikén ücsörgő férfira.

Először csak kiabálás volt, aztán nem sokkal később jöttek a mentők meg a rendőrök. Nem tudtuk, mi is történt, csak másnap kaptunk sokkot, amikor a padok között megláttuk a rengeteg vért – mondta még most is borzongva egy környékbeli fiatal családanya.

Ő úgy hallotta, hogy a padon ülőket egy idegen, ittas férfiakból álló társaság támadta meg, akik először megütötték, majd meg is szúrták az egyik férfit, végül pedig elmenekültek.

Azt hallottuk, hogy a megszúrt férfi még előre ment a sétányon, ez látszik is, mert a vérnyomok majdnem az autóútig elérnek a padtól, ez talán 150-200 méter. Állítólag tiszta vér volt a ruhája, amikor a mentőbe tették – tette hozzá a nő.

Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste az illetékes rendőrséget, az onnan kapott tájékoztatás szerint a támadás egy tapétavágóval történt.

18 óra 30 perc körül a XIV. kerületi Zsivora parkban inzultáltak, illetve szóváltást követően megtámadtak egy férfit, majd őt egyikőjük egy tapétavágó késsel többször megvágta – közölte a Metropollal a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség hozzátette, azonnal nyomozni kezdtek a helyszínről villámgyorsan meglépő tettesek után, akik közül kettőt már aznap, harmadik társukat másnap csípték nyakon.

„Két férfit a Dabasi Rendőrkapitányság egyenruhásai egy Pest vármegyei településen elfogtak, harmadik társukat pedig 2024. április 6-án 21 óra 50 perckor a budapesti rendőrök szintén elfogták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság két férfival szemben csoportosan elkövetett garázdaság, valamint harmadik társukkal szemben csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytat eljárást” – szögezték le. A súlyosan sérült férfit kórházba vitték, míg a három támadót őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Elolvasom a cikket