Szoboszlaiék az Atalantát fogadják

MH/ MTI
2024. április 10. szerda. 11:31
Frissítve: 2024. április 10. 11:37

A Vörösök a Manchester United otthonában játszott döntetlennel elvesztették éllovas pozíciójukat a Premier League-ben, ennek ellenére remek formában vannak, az elmúlt két hónap 13 mérkőzéséből ugyanis csupán egyszer kaptak ki, de akkor is csak hosszabbításban. Az FA Kupa negyeddöntőjében is a Manchester United tört borsot a Liverpool orra alá.

Hazai pályán viszont mindenképpen az idény végén távozó vezetőedző, Jürgen Klopp tanítványai az esélyesek, tekintve, hogy ebben a szezonban még veretlenek az Anfielden, ahol döntetlent is csak olyan együttesek voltak képesek elérni, mint az angol bajnokságban címvédő Manchester City, a listavezető Arsenal és a Pool számára lassan mumussá váló Manchester United.

A rivális Atalanta ezzel szemben komoly hullámvölgybe került: legutóbbi kilenc találkozójából mindössze kettőt nyert meg, így nyolcpontos hátrányba került a Bajnokok Ligája-indulásért folytatott versenyben a Serie A negyedik helyezettjével, a Bolognával szemben. A bergamóiak viszont éppen ezért lehetnek veszélyesek, mivel valószínűleg csak az Európa-liga megnyerésével biztosíthatnák részvételüket a legrangosabb európai kupasorozatba.

A két csapat 2020 őszén a BL csoportkörében találkozott egymással, akkor mindkét összecsapáson vendégsiker született.

A El negyeddöntős párharcaiból kiemelkedik az olasz rangadó, melyet az AC Milan és a tavaly döntős AS Roma vív egymással. Előbbi a Serie A-ban a második helyen áll és sorozatban hét győzelemnél jár, utóbbi pedig Daniele De Rossi januári kinevezése óta megtáltosodott, azóta 16 tétmérkőzésen csak kétszer kapott ki. A két együttes ebben a szezonban már lejátszotta mindkét bajnokiját, azokon a Milan diadalmaskodott, a második után menesztették José Mourinhót a fővárosiak kispadjáról.

Szintén izgalmasnak ígérkezik a német bajnokságban listavezető és az egész idényben veretlen Bayer Leverkusen összecsapása a Konferencia-liga tavalyi győztesével, a West Ham Uniteddel.

Európa-liga, negyeddöntő, első mérkőzések:

  • AC Milan (olasz)–AS Roma (olasz) 21.00
  • Liverpool (angol)–Atalanta (olasz) 21.00
  • Bayer Leverkusen (német)–West Ham United (angol) 21.00
  • Benfica (portugál)–Olympique Marseille (francia) 21.00

Elolvasom a cikket