Az abortusztörvény liberalizálása ellen tüntettek Varsóban

MH/ MTI
2024. április 11. csütörtök. 21:07

Az egész napos tiltakozó akció szervezői csütörtök reggel a szejm székháza előtti téren egy templomharangot állítottak ki „A meg nem születettek hangja” felirattal. A harangot a járókelők megkongathatták, a szervezők szerint azért, hogy a parlamenti ülés idején „felébresszék a képviselők lelkiismeretét”.

Délelőtti sajtókonferencián Jerzy Kwasniewski, az Ordo Iuris Intézet jogvédő alapítvány elnöke úgy ítélte meg: a parlamenti vitára csütörtökön bocsátott négy tervezet „radikálisan és egyértelműen felülírja az emberi élet alkotmányos védelmét a fogantatás pillanatától kezdve”.

A tüntetők csütörtök délután a belvárosi Szentkereszt-bazilikában szentmisén vettek részt, majd a többezres tömeg a városközponton keresztül a szejm elé vonult „gyermekvédelmi menetként”.

A négy tervezet csütörtöki első olvasását és vitáját a parlamenti páholyban 30 feminista aktivista is meghallgatta.

A lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció által benyújtott tervezet a terhesség 12. hetéig engedélyezné a terhesség megszakítását.

Ugyanazt tenné lehetővé a szintén a kormánykoalícióhoz tartozó Baloldal frakciója által benyújtott két tervezet is, amelyek emellett bizonyos, orvosilag meghatározott esetekben a terhesség minden szakaszában engedélyeznék az abortuszt.

A kormánykoalíció további két pártja, a Lengyelország 2050 és a Lengyel Parasztpárt (PSL) közös tervezete pedig visszaállítaná az 1993-ban elfogadott, abortuszkompromisszumnak is nevezett törvény szerinti állapotot, és népszavazást hirdetne e témában.

Az 1993-as törvény három esetben engedélyezte a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése nyomán az abortusz csak az első két esetben megengedett.

A szejm pénteken a négy kormánypárti tervezet további vitára bocsátásáról fog szavazni. Szymon Holownia házelnök korábban azt javasolta, hogy az egész csomag elbírálására hozzanak létre külön parlamenti bizottságot.

Vasárnap a lengyel fővárosban több életvédő szervezet a lengyel püspöki konferencia tiszteletbeli védnökségével újabb tüntetést szervez Nemzeti Életmenet elnevezéssel.

Elolvasom a cikket