Erődemonstrációt tartott Mike Tyson fiatal ellenfelével (VIDEÓ)

A július 20-án az 58. születésnapját betöltő sportlegenda a jelek szerint komolyan készül a nem mindennapi megmérettetésre, és ki is használ minden alkalmat, hogy demonstrálja a feltételezett erőfölényét – írta meg a Magyar Nemzet.

Mike Tyson 2005-ben, alig 39 évesen vonult vissza, és azóta csak két bemutató mérkőzésen lépett színre. Legutóbb 2020-ban láthatta a közönség, idén de március elején pedig belement abba, hogy júliusban megmérkőzzön a népszerű influenszerrel, Jake Paullal.

A 27 éves Jake Paul az elmúlt négy évben komolyan megtanult bokszolni, és a sajtóhírek szerint kiváló fizikai állapotban van.

A mérkőzés főként pénzügyi okokból jött létre, a Netfix élőben közvetíti majd a Dallas Cowboys stadionjából.

A nyolcvanezres férőhellyel rendelkező létesítményben várhatóan teltház lesz aznap este. A pontos mérkőzési szabályok egyelőre nem ismertek, így nem tudni, hány menetet bokszolnak majd, illetve hogy milyen kesztyűket használnak. Egyelőre az sem nyilvános, hogy mennyi pénzt keresnek majd a mérkőzésen.

Múlt hét végén, a Virginia állambeli Chantillyben rendezett CSA Shows eseményen Mike Tyson is megjelent, ahol a sportrajongók találkozhattak a legendákkal, fotózkodhattak és autogramokat gyűjthettek.

Tyson amint megérkezett levette a pólóját, hogy megmutassa a fizikai állapotát, és hogy elmondhassa: jól néz ki és érdemes rá fogadni.

Tyson megerősítette, hogy intenzív tempóban készül a Jake Paul elleni mérkőzésre.

A jelenetről készült videót itt tekintheti meg:

Objektum doboz

Elolvasom a cikket