Most az okos hülyéskedik vagy a hülye okoskodik?

A Magyar-jelenség kapcsán az ember eltűnődik, a feleségét abuzáló Magyar Péter képes-e a baloldalt is abuzálni, vagy jobban esik neki, ha a jobboldallal teszi ugyanezt. Ez azért is érdekes, mert ez a saját exfeleségét hivatali, szakmai dolgok alapján feljelenteni képes ember ezzel a nagyszerű tettével kormányt akart buktatni, de szándékéval csúfosan megbukott. Erre mondják, hogy nem mindegy, ha az okos hülyéskedik vagy a hülye okoskodik.

Magyarán Mádl Ferenc köztársasági elnököt, a keresztapját, a nagyanyja testvérét, azaz a nemzeti érzelmű családot csak azért hozta elő, hogy elnyerje a fideszesek rokonszenvét. Bár nem sokkal később képen is vágta őket azzal, hogy liberálisnak mondta magát a Spinoza-házban, ahol a hallgatóság nem szokott boldog lenni, ha Mádl Ferenc nevét pozitív kontextusban emlegetik.

A liberális pedig, mint Orbán Viktortól tudjuk, diplomás kommunista. Magyar is az, aki nem akar mást, csak a hatalmat. Nem érdekli őt, hogy ezért a bal- vagy a jobboldalt teszi-e tönkre. Neki az a fontos, hogy bebizonyítsa exnejének, hogy ő többre hivatott Varga Judit miniszterségénél.

Engem nagy örömmel tölt el, hogy Magyar nagy igyekezetében hirtelen felzárkózott Gyurcsány mellé, lefaragva a 17 százalékról négyet, és 13 százalékkal egy csapásra versenytársak lettek a baloldalon, miközben a Momentumot besöpörte a parlamenti küszöb alá. Mint ahogy azt is örömmel venném, ha levenné Gyurcsányt a sakktábláról, és akár ő lenne a baloldal vezére.

Ez persze nem ilyen egyszerű. Próbálkoztak ezzel már néhányan, lásd Botka Lászlót vagy Mesterházy Attilát és másokat, aztán beletörött a bicskájuk.

De ez a Magyar nevű okoskodó egyvalamivel nem számol. Azzal, hogy Magyarországon demokrácia van. S lehet mellet döngetni azzal, hogy a legutóbbi tüntetésen nagy tömeg gyűlt össze. Szeret Magyar 250-300 ezer résztvevőről beszélni, de hát abban annyi az igazság, mint Magyar Péter nemzeti érzelmű üzeneteiben. A legutóbbi parlamenti választáson pedig több, mint hárommillióan a szavaztak Orbán Viktorra.

A nagy létszámú tüntetés éppen azt erősíti meg, hogy Magyarország szabad, itt demokrácia van, amelyben nagyon stabilan tartja a helyén Orbán Viktort. Mert a demokrácia bizalomra épül. A bizalomért pedig meg kell dolgozni, ha úgy tetszik, azt ki kell érdemelni.

Tessék mondani, milyen bizalmat érdemelt ki a családja körében késsel járkáló Magyar Péter, aki az ajtónak löki az állapotos feleségét, aki más alkalommal könyvekkel és nadrágja övcsatjával dobja őt hátba, aki gyerekeit azzal fenyegeti, hogy nem a szülei mellett, hanem intézetben fognak nevelkedni, mert ő elintézi…

Miért gondolja Magyar Péter, hogy a nemzeti érzelmű, keresztény Magyarországon ezzel a magatartással a haza élére lehet állni? Ki fogja őt megválasztani? Az a soknak mondott ember a tüntetésről, akik nekirontanak a HírTV tudósítójának, és ellehetetlenítik a munkáját?

Nyilvánvaló, hogy Magyar sem sima választási győzelemre számít. Inkább abban reménykedhet, hogy a nemzetközi világ majd a hóna alá nyúl. Nyilván nem véletlen, hogy az angol nyelvű oldalak közül a The Guardian hosszú cikkben számolt be a budapesti tüntetésről. Aláhúzta, „Magyar Péter mozgalma reményt keltett azokban a magyarokban, akik ellenzik a miniszterelnököt, de bizalmatlanok az ország veterán baloldali figuráival szemben is. Orbán ellenfelei közül azonban néhányan aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy megoszthatja az ellenzéki szavazatokat.” Hasonló szellemben írt a France24 hírtelevízió portálja és az osztrák ORF is, de megállapítja, Magyar „nem a jobboldali nacionalista kormánypártot, a Fideszt tudta gyengíteni, hanem az ellenzéki pártokat. Utóbbiak egyre inkább támadják Magyart”. A bécsi Kurier hozta a kommunisták vágyait. Címében azt írja, hogy százezrek tüntettek Budapesten a kormány ellen. Emlékeztet rá, Magyarországon nagy az ellenállás a kormányfővel szemben. „A reménysugár Magyar Péter, aki nyíltan támadja Orbán Viktort.”

Miután a nyugati sajtó egy csapásra Magyar Péter hóna alá nyúlt, nem lehet nem gondolni arra, hogy a háttérben nem Alex Soros rángatja a marionettfigurákat. Köztük szegény Varga Judit volt férjét is, aki a hatalomért mindent eltiporna. Még saját hazáját és a magyarokat is.

Egy biztos, nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik vagy a hülye okoskodik.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket