Ukrajnában ismét a nők mozgósítására szólítottak fel

MH
2024. április 11. csütörtök. 8:02

Kijev jelenleg a katonai szolgálati rendszer átalakításán dolgozik, az ukrán törvényhozók egyre keményebb javaslatokat vitatnak meg az ország mozgósítási törvényeinek módosításáról, hogy csökkentsék a behívási korhatárt és büntetnék a behívók megkerülését. Bár azt mondták, hogy a törvénymódosítások nem irányozzák elő a nők besorozását, ilyen javaslatok már korábban is elhangzottak.

„Alkotmányunk kimondja, hogy minden ukránnak kötelessége megvédeni a hazáját, így helyes, ha a nők is szolgálnak” – mondta Hrihorieva szerdán a The Timesnak.

Oroszország nem fog egyszerűen eltűnni – érvelt, ezért „Izraelhez hasonlóan nekünk is fel kell készülnünk erre, és ez azt jelenti, hogy mind a férfiakat, mind a nőket ki kell képezni, hogy készen álljanak a háborúra”.

Az ukrán fegyveres erők továbbra is súlyos létszámhiánnyal küzdenek a harctéren, amit több vezető ukrán katonatiszt és parancsnok is elismert, köztük Olekszandr Pavljuk, a szárazföldi erők parancsnoka, aki hétfőn arra figyelmeztetett, hogy „senki sem kerülheti ki” a mozgósítást.

Jelenleg több mint 45 000 nő szolgál az ukrán fegyveres erőknél – közölte az ország védelmi minisztériuma a múlt hónapban. Tavaly minden ukrán nőnek, aki orvosi vagy gyógyszerészeti végzettséggel rendelkezik, kötelező volt jelentkeznie a hadseregbe. Januárban az ukrán védelmi minisztérium 50 ezer garnitúra női egyenruhát vásárolt, a konfliktus kezdete óta először.

Annak érdekében, hogy több női újoncot ösztönözzenek arra, hogy önkéntesen csatlakozzon a hadsereghez, már fiatal korban változtatni kell a „régimódi mentalitáson” – érvelt Hrihorieva.

„Ennek meg kell változnia. Fizikailag és pszichológiailag is fel kell készíteni a lányokat fiatal koruktól kezdve az ország védelmére” – állította.

Bár a kijevi kormány kitart amellett, hogy a két éve tartó konfliktusban mindössze 31 000 ukrán katona halt meg, néhány katonai parancsnok bizalmasan elismerte, hogy ez a szám nevetséges. Az orosz védelmi minisztérium legutóbbi becslései szerint Kijev csak az idei év eleje óta több mint 80 000 katonát vesztett el halottként vagy súlyos sebesültként.

A múlt héten Volodimir Zelenszkij elnök módosításokat vezetett be a mozgósítási törvény tervezetében, lehetővé téve a hadsereg számára a 25 évesek besorozását, és eltörölve a katonai szolgálat alóli mentességek több kategóriáját. Az állami alkalmazottak bizonyos kategóriái azonban mentességet kaptak munkájuk „kritikus” fontossága miatt – ezek közé tartozott a jelek szerint több cirkuszi társulat, de a védelmi ipar alkalmazottai nem.

Elolvasom a cikket