A Spar dolgozójára borult egy konténer

Mentők és rendőrök vonultak ki csütörtök reggel a 8. kerületi Márkus Emília utcában lévő Spar üzlethez – tudta meg a Bors. Kiderült, azért volt szükség a szakemberekre, mert baleset történt az üzletben. Az egyik fiatal, 25 év körüli férfira ráborult egy közel 100 kilogrammos konténer. Őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

– Én azt hallottam, hogy nagyon rossz állapotban van. A fiatalt Koppánynak hívják, vele történt ez a borzalmas baleset

kezdte egy neve elhallgatását kérő dolgozó. – Még tanuló, de közben itt dolgozott a Sparban. Úgy tudom, hogy a fiú reggel éppen árut pakolt egy géppel, amikor a borzalmas dolog megtörtént. Az egyik, már telepakolt konténer ráborult. Nagyon nehéz lehetett, 100 kiló biztos volt. Azonnal hívták hozzá a mentőket, akik nagyon hamar kiértek, de azt hallottam, hogy életveszélyes sérülései lettek szegénynek…

Az esettel kapcsolatban megkérdeztük a BRFK-t és a Spart. A BRFK arról tájékoztatta lapunkat, hogy az esetről érkezett bejelentés a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába. „A rendőrök az adott helyszínre kimentek, adatot gyűjtöttek, értesítették a munkaügyi felügyeletet és tekintettel arra, hogy bűncselekmény gyanúja nem merült fel, eljárás nem indult” – közölték.

Elolvasom a cikket