Csak csínján a fűszernövényekkel!

„A lefagyasztott fűszernövények akár egy évig is elállnak, fontos ugyanakkor tudni, hogy mely fajták bírják jól a fagyasztást, és melyek azok, amelyek nem igazán alkalmasak erre” – figyelmeztetett Facebook-posztjában a Rizikometer. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat a német ÖkoTest cikkére hivatkozva azt írta, ez remek megoldás, ha nem tudjuk az összes friss, a saját kertünkből származó vagy boltban vásárolt fűszert idejében felhasználni.

Első lépésként mindenképpen távolítsuk el a friss fűszernövényekről a fonnyadt vagy száraz részeket! Ezután alaposan mossuk és szárítsuk meg a növényt, aprítsuk fel, majd porciózzuk jégkockatartóba vagy egy kis fagyasztózacskóba. Ezt követően azonnal rakjuk be a mélyhűtőbe!

A tájékoztatás szerint a kapor, a tárkony, a petrezselyem, a koriander, az oregánó, a rozmaring, a zsálya és a metélőhagyma jól fagyasztható. A bazsalikom azonban felolvasztás után fonnyadttá válik. Ha azonban a lehető legjobban szeretné megőrizni a fűszernövények eredeti ízét, akkor fagyasztás helyett az oregánót, a rozmaringot és a zsályát inkább szárítsa ki.

Elolvasom a cikket