Migránsok holttestével teli gumicsónakot sodort partra a víz

MH/ MTI
2024. április 12. péntek. 22:58

Az X-en közzétett tájékoztatás szerint a csónakot a tengeri mentőszolgálat péntek reggel Cartagena kikötőjébe szállította.

Az ügyben vizsgálat indult, melynek jelenlegi állása szerint az áldozatok vélhetően észak-afrikai migránsok, akik a gumicsónakkal akartak eljutni a spanyol partokig Afrika északnyugati részéből.

A halál pontos okát boncolás fogja megállapítani – tették hozzá a hatóságok.

Minden évben több tízezer ember igyekszik Spanyolországba jutni a szubszaharai térségből, elsősorban Nyugat-Afrikából. Az emberek a szegénység és a helyi konfliktusok elől menekülve sokszor a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek felől igyekeznek az Európai Unió területére lépni. Mások, elsősorban Marokkóból, Algériából és a közel-keleti országokból a Földközi-tengeren át igyekeznek a szárazföldi Spanyolország partjai felé.

A spanyol belügyminisztérium adati szerint idén január 1. és március 31. között több mint 15 300 illegális bevándorló érkezett – többnyire életveszélyes gumicsónakon – Spanyolországba; ez a szám több mint 4000-rel több, mint a múlt év ugyanezen időszakában.

A tárca szerint az emberek többsége a Kanári-szigeteken ért partot.

A Caminando Fronteras jogvédő szervezet szerint tavaly legkevesebb 6600-an haltak meg vagy tűntek el a Spanyolország felé vezető tengeri utakon.

Elolvasom a cikket