Borzasztó látni, bántó hallani, hogy a külföldről finanszírozott hazai baloldal milyen kulturálatlanná vált. Mert ami egy-egy ellenzéki politikus szájából a parlamentben „kiömlik”, vagy ahogy viselkedik, nos, az sok mindennek nevezhető, csak éppen az emberi méltóságot szem előtt tartó, konstruktív politikai viselkedésnek nem. Éppen azzal ellentétes, amire oly’ büszkék néhanap. Hogy demokraták, meg köztársaságpártiak. Nem is beszélve a baloldal új „stigmájáról”, a vélelmezett pedofíliáról, ami már önmagában vérlázító.
Nem tudni hol, s mikor – de igen gyorsan – szemünk láttára igénytelenedett el a vitakultúra. Amint az agyonnézett kereskedelmi televíziók és gyűröttre hajtogatott pletykalapok igénytelen papírjainak látnivalója, tartalmatlansága, úgy a politikai közbeszéd is, szép lassan a „csúnya zöld, varangyos béka” feneke alá került…
De kik lehetnek ezért a felelősek? Kik azok, akik egyre lejjebb húzták és húzzák a színvonalat, akik egyre inkább kitolják a „vulgaritás” ingerküszöbét?
Európa-szerte, így a magyarság nemzettestében is, vadhajtásként nőtt ki, egyfajta liberális értelmiségi alapállás. A „nem tetszik semmi”, a „mindenki hülye”, a „minden teremtő cselekvés ócska” attitűd. Leginkább az internetes média ütőerein érezni ezt. Ezt erősítette fel a ma regnáló, külföldről kitartott hazai ellenzék. Persze, a kétségbeesés is fontos ok lehet, hisz 2006 óta egyetlen választást sem tudtak megnyerni. De a lényeg ebben az esetben nem az időleges lelkitorzulás, hanem az irányvonal.
Pedig a történelem nem erre tanítja őket! A görög városállamokban, azt az állampolgárt, aki nem tisztességgel foglalkozott a közügyekkel, a hazával és a családdal, azt „nemes egyszerűséggel” csak idiotosznak hívták kortársai. És ez a jelző, már akkor is pejoratív volt. Kétezerötszáz évvel később úgy tűnik, hogy sok dolog változatlan maradt. Vagy a történelem ismétli önmagát.
Magyarországon sincs ez másképp. A liberális értelmiség és a politikusi garnitúra – a magaslóról ítélkezik élők és holtak közt. Ki a demokrata, s ki a kirekesztő? Ki az emberi jogok védelmezője, s ki az eltiprója? De miközben jogtalanul ítélkezik, talán maga sem veszi észre, hogy mérhetetlenül igénytelen stílusban, néha lealacsonyító, az emberi tiszteletet és méltóságot bántó módon teszi. Mert teheti. Hisz övé (legalábbis úgy hiszi) a nyilvános közbeszéd territóriuma.
Mi dolog maradt még, mely arra késztetne egy hagyománytisztelő polgárt, hogy a közéletben tisztességes vitát folytasson? – tehetjük fel hát a kérdést. Hisz valami kiveszett a magyar közéletből. A balliberális oldalon ugyanis csak a beteges gyűlölet maradt. A köpködés, a káromkodás. Újabban a pedofíliázás.
Nos, akinek nem inge, ne vegye magára, de kinek a nemzethez való viszonya kimerül a provokációban, a sértegetésben, a magyar emberek „lebirkázásában”, esetleg a többi európai néphez viszonyított lealázásában, pusztán mert más értékeket vall – az kérem ne csodálkozzon azon, ha nem szívesen látják ebben a közösségben! Érdemes lenne azonban egyszer az említett hölgyeknek és uraknak a tükörbe nézniük és mélyen azon is elgondolkozniuk, hogy milyen jogon is állítják azt, hogy a jobboldali (értsd: konzervatív, hagyománytisztelő és patrióta) alapállás Európa-ellenes lenne? (Megjegyzem: számtalan esetben csúsztatják össze az Európai Unió egyes jogszabályait az európai hagyományokkal!) Egyáltalán, honnan veszik azt a bátorságot, hogy a magyar jobboldali gondolkodókat vagy a szavazókat kirekesszétek az európai kultúrkörből?
Tehát jogos a kérdés: Ki rekeszt ki kit?
„A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van.” Ha komolyan vesszük Kosztolányi sorait, akkor bizony el kell gondolkodnunk azon is, hogy vajon milyen élete van azoknak, akik csak gyűlölködni tudnak. Voltaképp sajnálni kellene őket. De cselekvésük romboló szándékból ered ez pedig nehezen bocsátható meg.
A szerző filozófus
