Sikeresen helytállunk az uniós kohéziós politikában

MH/ MTI
2024. április 12. péntek. 17:55

Navracsics Tibor a IX. Kohéziós Fórum kétnapos konferenciáján vett részt a belga fővárosban.

Nyilatkozatában hangsúlyozta: Magyarország jó felhasználója az európai uniós forrásoknak, és ebből adódóan szeretne beleszólni abba, hogy a jövőben hogyan alakuljon a kohéziós politika.

Emlékeztetett arra, hogy július 1-től kezdődik az uniós magyar elnökség, és hozzátette: a kohéziós politika jövőjéről folyó vita már ma is egy olyan fontos téma az európai belpolitikában, amely kapcsán Magyarországnak, hangsúlyos szerepe lehet.

Navracsics Tibor szerint a magyar belpolitikában a kohéziós politika társadalompolitikát, szociális felzárkóztatást, regionális fejlesztést vagy területfejlesztést jelent. „Azokról a szakpolitikákról van összefoglaló néven szó, amelyek vagy a személyeket, csoportokat, vagy pedig a leszakadó területeket zárkóztatják fel” – mutatott rá.

A miniszter elmondta, hogy a kétnapos konferencia során többször is előkerült az, hogy az uniós partnerek és a tagországok is számítanak Magyarországra, a magyar elnökségre is, hiszen Magyarországnak jó a híre a kohéziós politikában, és ebből adódóan odafigyelnek a véleményére. „Nekünk pedig ráadásul határozott elképzeléseink vannak a kohéziós politika jövőjével kapcsolatban, ami nagyjából megegyezik a közép-európai és dél-európai országok véleményével is” – tette hozzá.

Arról is tájékoztatott, hogy informális jellegű tanácskozást folytatott az Európai Bizottság regionális politikákért felelős főigazgatóságának vezetőjével, aki a jövő héten Magyarországra látogat, hogy megtekintse azokat a fejlesztéseket, amelyeket uniós forrásokból hajtottak végre, valamint Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztossal.

„Van mivel büszkélkednünk, és én bízom benne, hogy a főigazgató pozitív benyomást fog majd szerezni” – zárta nyilatkozatát Navracsics Tibor.

Elolvasom a cikket